Vajon a király meztelen?

2015. április 9. 12:36
Orbán egy ideje jól láthatóan sokkal inkább bízik az informális hatalomban, mint az államigazgatásban. Ez Habonyban csúcsosodik ki.

„A 2010 és 2014 közötti Orbán szerethető politikus és miniszterelnök volt. Ismét nagyon nehéz helyzetben vette át az országot, ellenzék, tehát a legújabb ballib slágertéma, fékek és ellensúlyok nélkül kellett kormányoznia, ami pokoli nehéz dolog, hiszen semmi sem sarkall önmérsékletre. Közben nem kevés támadást kapott a nemzetközi ballib tábortól, nem ritkán hazai ösztönzésre. Orbán olyan módszereket választott, amelyeket a ballib gazdasági emberek nem értettek. Mivel őket semmiféle társadalmi megfontolás nem érdekelte, az extenzív számok, illetve a multik (értve ezalatt a teljes pénzügyi szektort is) érdeke miatt, de nem utolsósorban Orbán hazai társadalmi támogatottsága miatt félelem miatt nagyon sok aljas támadást indítottak.

A 2014 utáni Orbán egyre kevésbé szerethető politikus és miniszterelnök. Nyilván nem lehet éles határt húzni, mert a jelek már korábban is mutatkoztak. Melyek ezek a jelek?

1. A nemzeti, konzervatív vonal látványos háttérbe szorulása a kormányzásban. Magam részéről roppantul sajnálom, hogy Pokorni Zoltán és Németh Zsolt nem kormánytag és befolyás nélküli politikus. Seszták, Balog, Szijjártó és Lázár, tehát a kormány csaknem fele olyan miniszterek, akikkel nem tudok azonosulni. Sajnos államtitkári szinten még több ilyen van. Kultúrában dolgozóként persze legnagyobb problémám az EMMI-vel van. Óriási vízfej, a kultúra élén egy olyan államtitkárral, aki nem sokat törődik a kultúrával, úgy látom, hogy inkább egy karrierállomásnak fogja fel jelenlegi pozícióját. Minden antipatikussága ellenére még L. Simon volt a legjobb államtitkár, de még Halász is elment. Sem Szőcs, sem Hoppál nem alkalmas.

2. Külpolitika. Látványos keleti nyitás, aminek semmi haszna nem volt. Értem én, hogy energiapolitika, függő helyzet, stb. Távol álljon tőlem, hogy a legkevésbé is szimpatikusnak tartsam az euroatlanti övezet politikáját irányító köröket, no de mi akkor is oda tartozunk. Szent István a nyugati kereszténység mellett döntött, ezzel a magyarság orientációját végleg meghatározta. Azt nem mondom, hogy zárkózzunk el a kelettől. Viszont bármilyen kapcsolat csak kultúraexportra, illetve könnyen realizálható pénzügyi haszonra alapulhat. Nagyon remélem, hogy Putyin látogatása, ami azért eléggé kiverte a biztosítékot nálam is, egyértelmű nyereséggel járt. Mondjuk 10% a gázárból. Vagy olcsóbb Paks II. De erről, mint magyar állampolgárnak, tudnom kellene.

3. Közszféra. Kevés olyan intézkedést hoztak az elmúlt 25 év kormányai, amit minden fenntartás nélkül tudok támogatni. A fiatal házasok lakáshoz jutásának támogatása, a családi adókedvezmény, multiadók, rezsicsökkentés mellett a tanári és egészségügyi ágazat bérrendezése ilyen. No de utóbbi kettőnél baj van az erőben. Ezek ugyanis csak szektorális béremelések. Egyben a kormányzat preferenciáját is mutatják. Az államigazgatásban, illetve a közszféra többi részében dolgozók így kimaradtak a béremelésből, 2016 közepétől van egy halvány remény. Vajon lehet nemzetinek nevezni olyan kormányzatot, amely a kultúrában dolgozók bérének emelését az utolsó közé sorolja? Nyilván nem. Ez kérem technokrata hozzáállás, amit most a kormányzattól láthatunk, tiszta GFGizmus. Roppantul taszító.

4. Informális hatalom. Orbán egy ideje jól láthatóan sokkal inkább bízik az informális hatalomban, mint az államigazgatásban. Ez Habonyban csúcsosodik ki, de valójában a hatalomgyakorlás minden szintjén megfigyelhető. Az intézményeket azért hozták létre, hogy a hatalmat gyakorolják, illetve szolgálják az állampolgárokat. Nyilván Orbánnak sok baja volt a hivatali nehézkességgel, ügyintézéssel, sokkal hatékonyabbnak látta a gyors, személyes ügyintézést, a hatalmi szót, mint az egyeztetést. Ez azonban óriási tévedés. Ha egy intézmény rosszul működik, nem hatékony, lassú, bajos, az nem magának az intézmények, hanem a vezetőinek hibája. Dívik egy mondás mostanában a Fideszben, hogy a vezető kezébe ostor kell. Erre én azt mondom, hogy zab hajtja a lovat, nem az ostor. Nem csoda, hogy az intézményrendszer nem nagy lelkesedéssel hajt végre olyan intézkedéseket, amelyeket nem lát szakmailag megalapozottnak. Úgy gondolom, hogy a döntéshozási mechanizmus nagy probléma. Én elhiszem, hogy Habony zseni. Akkor legyen miniszter, államtitkár, politikai főtanácsadó, köztársasági elnök, vagy bármi más. Ugyanis ezek azért »lettek kitalálva«, hogy ezeken keresztül szülessenek a döntések és ezeken keresztül gyakorolja az arra felhatalmazott a hatalmat. Az, hogy Habony néha »rövidgatyában« besétál a miniszterelnökhöz, nem elfogadható egy konzervatív ember számára.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Orbán elfáradt, vigyázzon Lázárékkal nagyon!!!!!

https://www.youtube.com/watch?..

Van benne valami.

Felcsúton eljött a kánaán. Rossz helyre született a polgi.

egyre érdekesebb:

"..Mintha nem is létezne Habony Árpád kisbusza
Nincs benne a járműadatbázisban az a kisbusz, amit Habony Árpád vezetett..."



http://www.origo.hu/index.html

Jó magasan lehet az ingerküszöbe annak, aki az egyedül új alkotmányt író, a választási törvényt átalakító, a magántulajdon és a visszaható hatályú törvénykezés szentségét lábbal tipró, az Alkotmánybíróságot megalázó, az embereket ezermilliárdokkal megkárosító Orbánt "szerethető" politikusnak tarja.

Mindenesetre, ami most folyik, úgy látszik már neki is sok.

Nekem már régóta.

Már 2010. óta nincs pártjuk, de az utóvéd csak most ébredezik.

Ha így ír egy ellenzéki, leülök vele beszélgetni, egyeztetni miben van igaza éa miben nincs.
De ezzel a pcsogással nem tudok mit kezdeni. Ezek egyrészt finom hangolási kérdések, másrészt "engem hagynak utoljára, ez disznóság" féle nekem ide a húsos fazekat. És igen várj a sorodra, mert az orvosok, tanárok elöbbre valók.

A valódi kérdések azonban, hogy a kvázi csődből kimásztunk (méghozzá valódi segítség nélkül, illetve inkább gátolva), a költségvetés egyensúja rendben van és nem is kicsit növekedünk. Ennek ven jelentősége, mert ez kenyeret jelent az emberek tömegeinek. Szó sincs róla, hogy minden rendben van, csak elindultunk egy úton, de ez az út a közös boldogulás felé visz. (Szemben a ballib agylövésekkel: alapjövedelem, feltétel nélküli osztogatás, a "majd a piac megoldja" című sodródással.)

Ja, hogy Ovinak nincs varázspálcája ? Nem tudta a szerző ? Nos elmondom: nincs neki.

Válaszok:
alkar70 | 2015. április 9. 14:10

Szerintem ezek éppen nem finomhangolási kérdések, hanem a lényeg maga.

Azt azért elég szomorúnak tartom, hogy lassan több államtitkár, meg helyettes államtitkár lesz ebben az országban, mint ahány középiskolai fizikatanár.

Ahogy az is a rendszer lényegét mutatja, hogy a nagy állami vezetők kis rokonai is valahogy mind magas állami pozícióba, vagy jól fizető állami vállalatokhoz kerülnek.

A NASA is keresi a kapcsolatot a Habony nevű földönkívülivel.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés