Ön azt állítja, hogy a Jobbik vezette be a származás szerinti kollektív bűnösség elvét. Ismét téved! A Jobbik soha nem állította, hogy akár a cigányság, akár más etnikum egésze mélyigénytelen, a bal- és jobbliberális véleményformálók mégis mindig a cigányság egészére asszociálnak ezen kijelentés hallatán. Ezt kérje számon rajtuk! A Jobbik a kollektív bűnösség elvét mélységesen elítéli, így elítéljük azt is, hogy a zsidó megmondóemberek a magyar nemzet egészét teszik felelőssé a zsidó holokausztért, elvárva azt, hogy honfitársaink olyan bűnökért is bűnhődjenek, amelyeket nem követtek el, sőt nem is éltek akkor, amikor azokat elkövették. Az én dédapámat nem a magyar nemzet ölte meg, hanem egyes emberek, akik ha máshol nem, az isteni ítélőszék előtt elnyerték méltó büntetésüket.
Büszkén vállaltam a Jobbik felkérését, mert évek óta tagja és önkormányzati képviselője vagyok ennek a közösségnek, és biztosan tudom, hogy ez a párt hozhatja el a szebb jövőt Magyarország számára. És ebben a szebb jövőben természetesen helye van minden tisztességes állampolgárnak származástól függetlenül. Ellenben mondok én valamit Önnek mint zsidó felmenőkkel rendelkező magyar ember: itt lenne végre az ideje annak is, hogy a magyarországi zsidóság és különösen annak vezető rétege magába szálljon. A szüntelen vádaskodás, önsajnáltatás és a magyarság megvetése helyett végre elgondolkodhatna, hogyan jutott oda és abban milyen saját felelőssége van, hogy önmagát szinte teljes egészében azonosította a baloldallal és a liberalizmussal, vagyis azzal a politikával, amely rendre beletapos a magyarság érdekeibe és értékeibe. Ha ezt a kérdést végre feltenné és őszintén tenné fel egy zsidó vezető ? Nos, az lenne az első érdemi lépés a megbékélés felé.
Egyben egyetértek Önnel: minden ember csakis a maga tetteiért és cselekedeteiért felel. Éppen ezért ha az Ön döntéseit nem egzisztenciális, hanem erkölcsi szempontok határozzák meg, Ön is egyet kell, hogy értsen velem abban: nincs helye a kollektív felelősség kettős mércéjének. A magyar nemzet semmivel sem tartozik a zsidóságnak. Se bűnbánattal, se jóvátétellel. Ha Ön nem így gondolja, akkor én is aggódom. Egyszerű honpolgárként. Magyarként a magyarokért.
Jakab Péter, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltje
(Sajtóközlemény)