A devizahitelekről és az utólagos tisztességtelenségről

Nagy kíváncsiság övezte, hogy mit fog lépni a kormány a Kúria devizahiteles jogegységi határozatára, amiben a testület en bloc csak az árfolyamrést nyilvánította tisztességtelennek; az árfolyamkockázat ügyfelekre terhelésével és az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban csak elveket fektetett le. A javaslat – elvek ide vagy oda – egy huszárvágással visszamenőleg tisztességtelennek vélelmezi általában véve az egyoldalú szerződésmódosítást, de megengedi a bankoknak, hogy bizonyítsák az ellenkezőjét. Viszont össze kell kapniuk magukat, mert erre csak harminc napjuk lesz.

A Kúria június közepén meghozott jogegységi határozata az Európai Bíróság, majd a Kúria egyedi döntése után nem hozott különösebb meglepetést. Az árfolyamrést általában véve tisztességtelen és így érvénytelen kikötésnek találta a testület, ezért helyette a hivatalos MNB árfolyamokat kell alkalmazni. A kormány pénteken benyújtott devizahiteles javaslata– melyet Trócsányi László igazságügyi miniszter jegyez – a jogegységi határozat érvényre juttatását célozza, ennek megfelelően az árfolyamréssel kapcsolatban ugyanezt tartalmazza. Előírja továbbá, hogy a bankoknak az árfolyamrés és az MNB árfolyam közti költségkülönbségek miatt a törvény hatálybalépése után kilencven napon belül el kell számolniuk az ügyfeleikkel. 

A törvényjavaslat nem vonatkozik azokra, akik már éltek a végtörlesztés lehetőségével, viszont vonatkozik a forinthitelekre, legalábbis az egyoldalú szerződésmódosítás tekintetében. Bár korábban több kormánypárti politikus hangsúlyozta, hogy a törvényi rendezéssel azokat akarják megmenteni, akiknek veszélybe került a házuk, a javaslatban nincs olyan kitétel, hogy csak a jelzáloggal biztosított, illetve lakáscélú hitelekre vonatkozna. 

Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a nem fizető devizaadósok nagy része szabad felhasználású hitelt vett fel, amit a már meglévő ingatlanával biztosított – vagyis nem azért került veszélybe az ingatlana, mert azt a hitelből vette.

* 

Az már az árfolyamrésnél fogósabb kérdés volt, hogy miként fogja megoldani a kormány az egyoldalú szerződésmódosítás és az árfolyamkockázat ügyfelekre terhelésének kérdését. A Kúria jogegységi határozata erről ugyanis az árfolyamréssel ellentétben nem foglalt állástegyértelműen, minden esetre kiterjedően. A testület szerint az árfolyamkockázat ügyfélre terhelése csak akkor lehet tisztességtelen, ha „az ésszerűen körültekintő és figyelmes átlagos fogyasztó” számára nem volt világos, hogy mit takar. Leszögezi viszont a határozat: ha a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatás alapján az ügyfél alappal gondolhatta úgy, hogy ez „a kockázat nem valós, vagy az őt csak korlátozott mértékben terheli”, akkor a kikötés tisztességtelen és így érvénytelen. 

Ideális esetben ugye az ésszerűen körültekintő fogyasztó nem hisz sem a reklámoknak, sem a banki ügyintézőknek; úgyhogy körültekintő ember még a bank tájékoztatása után sem gondolhatta komolyan úgy, hogy ez a kockázat nem valós. Itt némi ellentmondás van a Kúria érvelése és az empirikus valóság között, de ezzel úgy tűnik, a kormány se tudott mit kezdeni, az árfolyamkockázat átterhelésével ugyanis a most benyújtott törvényjavaslat egyáltalán nem foglalkozik. 

Foglalkozik viszont az egyoldalú szerződésmódosítással, mégpedig igen trükkösen. A Kúria a jogegységi határozatában utalt arra a 2012-ben elfogadott kollégiumi véleményre, amely részletesen foglalkozik az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelenségével. Ez a vélemény, és ennek nyomán a jogegységi határozat hét kritériumot határoz meg, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás kiállja a tisztességesség próbáját. Eszerint a kikötésnek a fogyasztó számára egyértelműnek és világosnak kell lennie, és a szerződést csak tételesen meghatározott ok-lista alapján lehet egyoldalúan módosítani. Itt nem csak azt kell felsorolni, hogy milyen okokból módosíthat szerződést a bank, de azt is, hogy ezen okok miként hatnak például a kamat vagy a költség mértékére. A meghatározott okoknak objektíveknek kell lenniük, vagyis egyik fél sem lehet befolyással az egyoldalú módosításra okot adó körülmények bekövetkezésére. Fontos követelmény az is, hogy az ok-listában meghatározott körülmények alapján ne csak a fogyasztó terhére, de a javára is módosuljon a szerződés; a fogyasztó pedig élhessen a szerződés felmondásának jogával a szerződésmódosítás esetén. (Persze ez utóbbi eset azt is jelenti, hogy a felmondással a még fennálló tartozását egyben vissza kell fizetnie.) 

Ezen elveket csak az egyedileg meg nem tárgyalt feltételek (jellemzően az ÁSZF) tekintetében lehet vizsgálni. A kormány törvényjavaslata – amely az egyoldalú szerződésmódosítás tekintetében a forinthitelesekre is vonatkozik – felsorolja a Kúria által megállapított elveket, azonban ezektől függetlenül vélelmezi, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelen, mert úgysem felelt meg ezen feltételeknek. A bankok megdönthetik ezt a vélelmet: ehhez meg kell vizsgálniuk az ÁSZF-eiket, és ha úgy találják, hogy a Kúria által megállapított kritériumoknak megfelelnek és tisztességesek, akkor az államot (nem az ügyfelet!) kell beperelniük. Erre csak a törvény hatályba lépésétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül van lehetőségük és maga a bírósági eljárás is gyorsított ütemben zajlik. A bankok kizárólag azt kérhetik a perben, hogy a bíróság állapítsa meg: a kikötéseik tisztességesek, így az ÁSZF alapján kötött szerződések érvényesek.

* 

Összességében ügyes a megoldás abból a szempontból, hogy nem a rengeteg ügyfél, hanem a jóval kevesebb bank indít pert, vagyis nem lesznek hirtelen giga-ügyteherrel elárasztva a bíróságok. Az adósoknak is nyilván könnyebb, hogy nem nekik kell perelniük, illetéket fizetniük, hanem ők vannak a kényelmes helyzetben, míg a bankokat terheli a bizonyítás. Viszont visszamenőleg tisztességtelenséget vélelmezni és a bankokat rövid határidőn belül az ellenkező bizonyítására kötelezni aggályos. Érdemes ezzel kapcsolatban megemlíteni a sorra zátonyra futott közérdekű kereseteket, amik ennek nagyjából az ellenkezőjét jelentik. Közérdekű keresettel ugyanis minden félre kiterjedő hatállyal lehet kérni a szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapítását, jelen esetben pedig a parlament minden érintett félre kiterjedő hatállyal kinyilvánítja majd a tisztességtelenséget, a bankok pedig (a saját ügyfeleikre és saját szerződéseikre nézve) megpróbálhatnak kibújni e vélelem alól. 

Közérdekű kereset indítására egy szűk kör (például az ügyész, illetve érdekvédő, civil szervezetek) jogosult, és amikor felrobbant a devizahiteles bomba, sokan éltek is a lehetőséggel. Számos ilyen közérdekű keresetet indítottak a banki ÁSZF-ek tisztességtelenségének megállapítása iránt, azonban a nagy részüket elutasították a bíróságok: a tisztességtelenség megállapításához ugyanis a szerződés valamennyi, egyedi körülményének a feltárása szükséges. (A közérdekű keresetekről is részletesebben írtunk korábbi riportunkban.) Tehát amit a bíróságok általában véve nem nyilvánítottak tisztességtelennek, azt most visszamenőleg megteszi a jogalkotó,méghozzá a Kúria által lefektetett elvektől függetlenül, annyival elintézve, hogy az egyoldalú szerződésmódosításúgysem felel meg ezeknek. Ha meg igen, akkor bizonyítsák a bankok és kössék föl a gatyát, egy hónapon belül!

* 

A visszamenőleges hatály persze elkerülhetetlen, ha valóban rendezni akarják a kérdést, és az, hogy az ügyfelek helyett a bankok kényszerülnek perelni, ésszerű lépés az ügyteher szempontjából. Eddig viszont a bíróságok nem véletlenül óvakodtak attól, hogy általában sok szerződésre rámondják a tisztességtelenséget, hiszen ha az ÁSZF egy csomó hitelszerződésnél ugyanaz is, a benne foglaltak az egyedi szerződés tartalmával együtt érvényesülnek. A kormány viszont már kevésbé volt óvatos, de a megoldása egyébként leleményes, ezt el kell ismerni. 

Marad velünk továbbra is a kérdés, hogy az államnak utána kell-e nyúlnia az „ésszerűnek” éppen nem nevezhető hitelfelvevőknek, azon az áron, hogy utólag magánfelek szerződéseinek tömegébe szól bele? Tényleg rendben van az, hogy az állam később majdúgyis megvédi az ismerethiányos fogyasztókat, vagy megtanulunk kellő tájékozottsággal felelősséget vállalni a döntéseinkért? 

Akkor, amikor az „ésszerűen” gondolkodó fogyasztó hitt a reklámnak és a banki alkalmazottnak, akkor még teljes volt a boldogság meg az egyetértés. Most már lehet reklamálni az államnak: vélelmezzük inkább, hogy tisztességtelen volt, mert úgyse felelt meg azoknak a feltételeknek. Akik most a törvényjavaslatnak örülnek, mit szólnának, ha holnap olyan szerződést vélelmeznek tisztességtelennek, amivel pont ők jártak jól ésegyébként a másik fél teljes egyetértésével kötötték? Ne váljon lehetőleg az állam szokásává, hogy utólag megmondja, mi volt a tisztességes és mi nem.