Felmentették Molnár Gyulát és Lakos Imrét

2014. május 20. 13:48
A Kúria jogerősen felmentette Újbuda korábbi szocialista polgármesterét, Molnár Gyulát és szabaddemokrata alpolgármesterét, Lakos Imrét. A vád szerint Molnárék egy több száz milliós önkormányzati ingatlant pályáztatás nélkül átjátszottak egy magáncég tulajdonába.

A Kúria jogerősen felmentette Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármestert és Lakos Imre volt szabaddemokrata alpolgármestert a hivatali visszaélés vádja alól kedden Budapesten.

A vád szerint 2006-ban Újbuda szocialista polgármestere és szabaddemokrata alpolgármestere egy több száz milliós önkormányzati ingatlant pályáztatás nélkül, befolyásával visszaélve, egyesekre nyomást gyakorolva átjátszott egy magáncég tulajdonába. Molnár Gyula és Lakos Imre a kezdettől fogva tagadta a bűnösségét és politikailag motiváltnak minősítette az eljárást.

Molnárt tavaly októberben nyolc hónap letöltendő, Lakost hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A szocialisták közleményben álltak ki egykori politikusuk mellett.

A Kúria jogerősen felmentette Molnár Gyulát és Lakos Imrét. Bár más pártban vagyunk, az igazság a baloldalon van…” – kommentálta a döntést Vadai Ágnes a Facebookon..

Összesen 103 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A szocikat rugdossa a DK és az Együtt-PM. Miért adja hozzá a Kúria is a magáét?

Az állításodnak csak annyi a szépséghibája, hogy jelen témakörben nem igaz, mert ehhez az ügyhöz nincs köze Papcsáknak és Budainak, sőt a feljelentés és vádemelés kormányváltás előtt történt.

Anno Bokros Lajos is milyen jó áron eladta a Budapest Bankot. Gyurcsánynak is milyen jó áron adták el a nemzeti vagyont.
Szabadpiac. Szabad a gazda, mert az állam rossz tulajdonos.

Huttinger jelentsed fel. Ki akadályoz benne?

Már megint valótlanságot állítasz.

Mikor és ki jelentette fel Molnár Gyulát és Lakos Imrét?
Melyik ügyészség vizsgálta és emelt vádat?
Ki volt ekkor a legfőbb ügyész?

Válaszolj a kérdésekre és bizonyítsad, hogy ekkor Polt Péternek milyen formában volt a témához köze.

No ki tett feljelentést és mikor?
Melyik ügyészség képviselte a vádat?
Ki volt a legfőbb ügyész?

Teljesen mindegy, hogy milyen színezetű, filozófiai felfogású a kormány az ilyen és ehhez hasonló ügyleteknél, ha a jogszabályok által előírtaknak megfelelően van lepapirosozva 100 közül ha egyben lehet pozitív ítéletet elérni.
A minden kétséget kizáró tényező az ügyvédek kezében olyan vívókard, mellyel sok mindent ellenkezőjére lehet fordítani.

B+ Hutti, ha valami felmerül te rögtön egy ellenkező témát hozol fel cáfolatként. Most nem Rogánról van szó. Róla is volt szó több írásban melyet a Mandiner is hozott, ott leírtad.
Ha valamit meg nem tudsz, tudod kezelni az keresőt keressél rá. Amennyiben szórakozni akarsz, akkor ott van a sárgarépa.

No látod! Hol volt akkor a Fidesz kormány és hol volt Polt Péter?
A feljelentő pedig ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.
Hamis volt a vád? Akkor miért nem szüntette meg a nyomozást az ügyészség? Talán azért, mert alapos gyanú merült fel.
Tehet arról a FIDESZ, hogy ilyen ügyészsége volt a Gyurcsány-Bajnai kormánynak?

Ne ám, hogy azt állítsad; a Kúria mostani döntése is bizonyítja, hogy diktatúra van.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés