Nem csak a méz miatt hasznos azonban az akác, hanem erdőgazdálkodási szempontból is: már harminc év alatt vágásérett (míg más fák csaknem száz év alatt nőnek ekkorára), és igénytelen, így a száraz, homokos alföldi területeken is megél. A fáját főleg tűzifának, karónak vagy parkettának használják fel – foglalta össze Mészáros László, aki azt mondja: okos gazdálkodással jól hasznosítható az akác. „Ha annyira invazív lenne, más se lenne Magyarországon, csak akác. A magyar erdőgazdálkodók értik a dolgukat, tudják, hogyan kell kordában tartani” – vélekedett.
Ódor Péter erdőökológus – aki egyébként egyáltalán nem vitatja az akác hasznosságát – úgy véli: nem lenne nehéz kompromisszumot találni a természet védelme és a gazdasági érdekek között. Szerinte a jelenlegi szabályozás fenntartása szükséges, amely csak a védett területeken és azok közvetlen környezetében korlátozza az akác ültetését, viszont az akácosok nagy részét, a gazdasági hasznosítást nem érinti. Szerinte az EU sem várja el, hogy teljesen kiirtsuk az akácot, ez egyébként lehetetlen is lenne. Mint mondta, még ha rá is kerül az akác arra a bizonyos listára, az sem jelenti azt, hogy gazdasági célból ne lehetne termeszteni. A rendelet célja inkább az, hogy megvédjük őshonos élőhelyeinket az akác inváziójától.
Ezt a kompromisszumos megközelítést felvetettük Glattfelder Bélának is, aki azt mondta: „abból nem lesz kompromisszum, ha valaki a más pénzével játszik és úgy akarja védeni a természetet.” Mint kifejtette: a méhészek néhány hétig legeltetnek az alföldi akácosokban, aztán felmennek a hegyekbe az erdőkbe. Ha a vegyes erdőkből eltűnik az akác, az jelentős bevételkiesést jelentene a méhészeknek, mert így rövidebb ideig tudnak legeltetni. Hozzátette: „a gazdálkodók, a méhészek az ökológusok kedvéért nem mondanak le a bevételükről – ők teremtik a GDP-t és nem az ökológusok”. Glattfelder egyébként azt mondta: mielőtt ilyesmiről beszélünk, azt kell elérni, hogy mi itthon köthessük meg a kompromisszumokat, és ne Brüsszelben döntsenek erről.
Mit ír elő a hírhedt rendelet?
Glattfelder Béla kifejtette: többféle korlátozási szint lesz attól függően, hogy a négy, A-tól D-ig jelölt lista közül melyikre kerül fel az akác. A legenyhébb esetben csak az akáctelepítésre járó támogatásokat korlátoznák, de a telepítés korlátozása, tiltása, sőt az akác kiirtása is szóba kerülhet listától függően. Azt még nem lehet tudni, hogy az akác felkerül-e egyáltalán valamelyik listára, és ha igen, melyikre. Erről majd a Bizottság dönt a tagállamok javaslata alapján. Glattfelder szerint a Bizottság ilyesmire egyáltalán nem kaphatna felhatalmazást, megint csak egy felesleges hatáskört hoztak létre.
Kérdésünkre ugyanakkor elmondta azt is: a listáról szóló bizottsági döntést – és a listák utólagos módosítását is – a tagállamok minősített többséggel erősítik meg. Felvetettük, hogy ez esetben nincs arról szó, hogy a Bizottság önkényesen kiirthatná a magyar akácot, és ha valóban olyan népszerű a magyar akácméz Európában, akkor talán nem kell tartanunk attól, hogy a tagállamok a kiirtás mellé állnának vagy hogy egyáltalán bárki javasolná valamely listára. Glattfelder erre úgy válaszolt, hogy „a pokolba vezető út is jó szándékkal és naivitással van kikövezve”.
Hasonló szellemben reagált arra a felvetésünkre is, hogy a rendelet kivételt enged a kiirtási vagy tiltási kötelezettség alól abban az esetben, ha „nem létezik olyan nem invazív faj, amelynek alkalmazása az özönfajjal elérhetőhöz hasonló előnyöket biztosítana”. Ez úgy tűnik, tökéletesen illik az akácra. Glattfelder azonban kifejtette: „Nem azért szeretünk valamit – adott esetben ezt a rendeletet –, mert esetleg megengedi, hogy valamit megtegyünk, amit a rendelet nélkül egyébként is megtehetnénk. Ez már utóvédharc lenne: nem szeretném, ha erre kényszerülnénk, és ezek egyébként nem is nagyon szoktak működni. Az alapügy elvesztése után már necces a hátsó ajtón visszacsempészni a dolgot.” Az alapügy szerinte az, hogy ne engedjünk a Bizottságnak olyan hatáskört, amely alapján beleszólhat abba, hogy a tagállamok milyen növények termesztését engedjék a területükön.
Glattfelder Béla azzal kapcsolatban is aggályát fejezte ki, hogy a Bizottság elsősorban környezetvédő szervezetekkel fog konzultálni arról, hogy milyen fajok kerüljenek a listára. Ezen szervezetek pedig valószínűleg figyelmen kívül fogják hagyni az akác gazdasági hasznát – tette hozzá.
Egy hungarikumot nem lehet csak úgy kiirtani?
A napokban
nyilvánították hungarikummá az akácfát és az akácmézet. Ódor Péter erdőökológus ezzel kapcsolatban azt mondta: ő még olyan országot nem látott, „
ahol egy özönnövényt nemzeti büszkeségként tüntettek volna fel”. Az akáccal pont az a baj, hogy a nemzeti természeti örökségünket, a világon egyedülálló pannon élőhelyeket veszélyezteti – tette hozzá Ódor. Mészáros László, az OMME elnöke szerint viszont indokolt a védelem, hiszen a magyar akácméz világszerte elismert.
Ódor Péter az ügyet úgy összegezte: az EU nem az akácot akarja kiirtani, hanem a káros és idegenhonos özönnövényeket szeretné visszaszorítani, amelyek nem csak Európában, de globálisan is nagy károkat okoznak. Hangsúlyozta: el kell vonatkoztatni az akáctól, amikor a rendeletet szemléljük, hiszen azt nem az akácra találták ki.
Arra a kérdésre, hogy a hungarikummá minősítés jolly joker-e a kiirtás ellen, Glattfelder Béla nemmel válaszolt. Mint mondta, ez csak egy eszköz az akác védelmében, de önmagában nem jelent megoldást – ezen kívül hazai jogszabály-módosításra és más tagállamokkal összefogva hosszas lobbiharcra lesz szükség. Hangsúlyozta: az akácról lehet vitatkozni, de az a fontos, hogy ezt itthon tegyük és ne az EU döntsön a fejünk fölött.