A választók vasárnap igent mondtak az új közjogi rendszerre, az új gazdaságpolitikára és a néppárti kormányzásra – értékelte Orbán Viktor miniszterelnök hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján, az Országházban az előző napi országgyűlési választást. A kormányfő azt is mondta, hogy a választók nemet mondtak a gyűlöletre és az Európai Unióból való kilépésre. Megállapítása szerint egyértelmű és nem megkérdőjelezhető felhatalmazást, megerősítést kaptak, hogy folytassák azt, amit elkezdtek.
Orbán indokoltnak nevezte a bankadó megtartását: megfogalmazása szerint indokolt, hogy a bankok is részesei maradjanak a méltányos közteherviselésnek. Hozzátette, örömmel látja, hogy a pénzintézetek beépítették működésükbe a bankadót, és ismét profitot értek el. A kormányfő azt is közölte: csütörtökre kész lehet a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási listája. A tájékoztatón a személyi és kormányzati szerkezeti ügyekkel – így például az általa vezetett új kabinet összetételével – kapcsolatos kérdésekre többször is azt a választ adta, hogy időt kér, szerdán kormányülés lesz. Harmadik kormánya gazdaságpolitikájával összefüggésben arra a kérdésre, hogy milyen lesz a forintpolitikájuk, azt válaszolta: forintpolitikája a nemzeti banknak lehet, a kormánynak nem, „ezt mi tiszteletben tartjuk”.
Széles jövő előtt állunk, nagy korszak kapujában – fogalmazott. Orbán Viktor hangsúlyozta: az elmúlt egy év gazdasági eredményei nem átmenetiek, a magyar gazdaság annak a sokat vitatott gazdaságpolitikának az eredményeként, amit most az emberek megerősítettek, kiválóan fog teljesíteni a következő időszakban. A miniszterelnök példaként hozta a fővárost, amely, mint mondta, óriási mértékben fejlődött és ez a fejlődés a jövőben még látványosabb lesz.