Hajdú: Megzavarja a csongrádiak nyugalmát Bajnai

2014. március 20. 13:16
A KDNP csongrádi elnöke arra kérte Bajnai Gordont, ne zavarja meg a csongrádiak nyugalmát a volt miniszterelnök, hanem haladjon tovább Békés megyébe, ahol van mivel elszámolnia. Az Együtt-PM elnökét plüsslibával felszerelt Ludas Matyinak öltözött aktivista is várta.

Az, kérte Bajnai Gordontól Hajdú Gergely, a KDNP helyi szervezetének elnöke csütörtökön, hogy ne zavarja meg a csongrádiak nyugalmát, és menjen tovább Békés megyébe.

Bajnai Gordonnak akadna teendője Békés megyében, rendeznie kellene azoknak a gazdáknak az ügyét, akiket egykor tönkre tett cége – mondta a politikus az Együtt-PM Szövetség vezetője és Komáromi Zoltán, a kormányváltó szövetség helyi jelöltjének lakossági fóruma előtt tartott sajtótájékoztatóján. Hajdú Gergely úgy fogalmazott, az emberek 43 napja várják arra is a választ, mire gyűjtötte Simon Gábor 240 millió forintját.

A kereszténydemokrata politikust sajtótájékoztatója alatt mintegy tucatnyi aktivista állta körbe, akik többek között „Gordon, Gyurcsány bedarált?”, „Tudtál Simon 240 millió forintjáról?”, „Zuschlag, Mesterházy, Gyurcsány = szatyorkabinet!” feliratú táblákat tartottak, egyikük pedig Ludas Matyinak öltözve kezében plüsslibát tartott.

Összesen 19 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szegény Bajnai!
Ezt a libaügyet még a gyerekei sem mossák le magukról. (Bár ők vétlenek)

Magán most rossz gombot nyomtak meg.
Most Bajnairól van szó. (Ja, hogy olyan nincs is?)

Válaszok:
kalotaszeg | 2014. március 20. 16:45

LOL
Ez pregnáns jelző. Mesterházy meg a szatyorkabinet. Nagyon kifejező.

Micsoda diktatúra!

Ügyvédekre, rendőrökre csaptak le a készenlétisek
http://mno.hu/belfold/ugyvedek..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés