Fidesz: Politikai célokra használhatták a titkosszolgálatokat

2014. február 28. 16:59
Kocsis Máté a Portik-Laborc-találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága pénteki ülésének szünetében nyilatkozott újságíróknak. A fideszes politikus azt mondta, hogy az összegző jelentésben benne lesz: Laborc Sándor és más titkosszolgálati vezetők a belső szabályzatoktól eltérően kezelték az ügyet.

A Fidesz szerint a Gyurcsány-kormányok idején politikai célokra használhatták a titkosszolgálatokat. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója az Országgyűlés Portik-Laborc-találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága pénteki ülésének szünetében nyilatkozott újságíróknak. A tanácskozás napirendjén a bizottság munkáját lezáró jelentés elfogadása szerepel.

A testület fideszes tagja kifejtette: a bizottság munkája során meghallgatott titkosszolgálati vezetőket is, akik egyhangúan úgy nyilatkoztak, hogy Laborc Sándor a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójaként helytelenül, szabálytalanul és törvénytelenül járt el, amikor „az alvilág egyik ismert figurájával”, Portik Tamással találkozott, hiszen a nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvek tanúbizonysága alapján Laborc arra tett utalásokat Portiknak, miként lehetne közéleti szereplőket, bírákat, ügyészeket kompromittálni.

Kocsis Máté annyit előlegezett meg a jelentésből, hogy az várhatóan több ponton is kitér majd arra: 2008-ban Laborc Sándor és más titkosszolgálati vezetők is a belső szabályzatoktól eltérően kezelték ezt az ügyet. Hozzátette, szerinte kötelességük, hogy a jelentést elküldjék a nyomozóhatóságoknak. Azt is mondta, az új Országgyűlés megalakulása után érdemes lenne továbbvizsgálni parlamenti bizottságban az alvilág és a titkosszolgálatok korábbi „egymáshoz kapcsolódását”. Összegzése szerint a Portik–Laborc-ügy momentumai azt a gyanút erősítik, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette kormányok idején a titkosszolgálatokat, „akár az alvilággal karöltve is”, politikai célokra használhatták.  

Mi az a Portik–Laborc-ügy?

Az Alkotmányvédelmi Hivatal 2013. április 25-én oldotta fel a Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapjára. A dokumentumok szerint Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában, 2008-ban két alkalommal találkozott egymással. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés