A nagy csendről

2013. december 24. 15:26

Rajcsányi Gellért
Mandiner
„Nem törölhetjük el a szokásainkat. Nélkülük nem tudnánk többé tájékozódni.” Több mint öt éve már annak, hogy írtunk egy különleges filmről: A nagy csendről, a némaságot fogadó szerzetesekről. Nézzük és hallgassuk a csendet.

a_nagy_csend.jpg

„Nem törölhetjük el a szokásainkat. Nélkülük nem tudnánk többé tájékozódni.”

„Szomorú, hogy a világ elfelejtette az Istenhez vezető utat. Mi értelme Isten nélkül élni? Ha eltörlitek az istenhitet, mivégre éltek a Földön?”

„Ez a csend: utat engedünk Istennek, hogy megszólalhasson bennünk.”

Több mint öt éve már annak, hogy írtunk egy különleges filmről: A nagy csend a Francia-Alpokban fekvő La Grande Chartreuse karthauzi kolostor némaságot fogadó szerzeteseiről szól. Mit szól; hallgat. Közel három órán keresztül. A szerzetesek ritka filmbéli megszólalásait idéztük fentebb. Ritkán beszélnek és lassan cselekszenek. Mindig, mindenről megfontoltan, kiérlelve döntenek. Mert nem csak döntésekből, beszédből és cselekvésből áll a világ. A karthauziak példát mutatnak: juthat idő merengésre, imádságra, kivonulásra vagy önmagunkba fordulásra, vagy egyszerűen csak jókedvű csúszkálásra a havas hegyoldalon. Volna mit eltanulni tőlük.

Philip Gröning először 1984-ben jelentkezett be a kolostornál, hogy filmet forgatna róluk. Tizenhat év múlva érkezett a válasz: most jöhet. Nyolc év után láthattuk az elkészült filmet. Most, öt évre rá megtaláltuk az interneten. Alább láthatjátok.

Hallgassátok a csendet.

Boldog karácsonyt kívánunk.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Áldott Karácsonyt mindannyiuknak !

"Tisztelt Nagyarcúak, Kedves Magyar Barátaink!

Valljátok be őszintén: utáltok minket. Mi is utálunk titeket, de ezúttal beszéljünk csak rólatok.
Panaszkodtok, hogy tönkretettük a könnyűiparotokat. Röhögtök, hogy minden termékünk gagyi. Rinyáltok, hogy büféink elárasztották városaitokat. Rettegtek, hogy megmérgezünk benneteket az édes-savanyú szószunkkal.
Szorongtok, mert már mindenütt csak kínai árut kapni - nemcsak a piacokon és boltjainkban, hanem plázáitokban, márkaboltjaitokban, műszaki áruházaitokban is. Mindenhol. Anyáztok, hogy csempészáruval töltjük meg az országotokat. Hogy mindent hamisítunk. Hogy ellopjuk szellemi termékeiteket. Hogy nem tanuljuk meg tisztességesen a nyelveteket.
Nem mondhatnánk, hogy mindez alap nélkül való. Azonban tisztázzuk: nem mi kezdtük. Hanem ti."

A kínaiak nyílt levele a magyarokhoz (részlet)
forrás: http://www.harommajom.hu

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés