A Facebookon is a Fidesz tarolt október 23-án

Magyar Péter egészen nevetséges dolgokat írt ki arról, hogy a Facebookon mennyien követték az ő rendezvényét.

Persze, a személyes hitelesség is komoly mozgósító erő lehet, de Horváth Aladárnak ezzel egyszer már nem volt szerencséje.

„Persze, a személyes hitelesség is komoly mozgósító erő lehet, de Horváth Aladárnak ezzel egyszer már nem volt szerencséje: 2010-ben független jelöltként – a romák által amúgy nagy számban lakott edelényi körzetben – a többiektől messze lemaradva utolsó lett. Mára szerinte megváltoztak a körülmények: az MCP a Fideszből kiábrándult romák és a nem cigány szegények támogatására egyaránt számíthat. A várakozás alighanem illúziókra épül. A hatalom minden előnyét élvező Farkas Flórián – fideszes parlamenti képviselő, a Lungo Drom és az országos önkormányzat vezetője – vasmarokkal fogja a saját embereit.
Abból a nyájból nem könnyű elkódorogni. A közhangulatot ismerve annak sincs sok realitása, hogy a nem cigány szegények tömegével fogják beikszelni az MCP-t. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy a cigányok pártja – ha végül tényleg elindul – főként a baloldaltól képes elvinni valamennyi roma szavazót. Jövő tavasszal kiderül, érdemes volt-e belevágni.”