Hiába tüntettek ellene, szabálysértés lesz az utcán élés

2013. szeptember 30. 20:27
Körülbelül háromszázan tiltakoztak A Város Mindenkié csoport tüntetésén a szabálysértési törvény módosítása ellen, az Országgyűlés mégis büntethetővé tette az utcán való életvitelszerű tartózkodást.

A Város Mindenkié csoport által szervezett tüntetésen nagyjából háromszázan tiltakoztak a szabálysértési törvény szeptember 30-ai, hétfői módosítása ellen. Az Alkotmány utcában, a Parlament közelében tartott tüntetésen Udvarhelyi Tessza, a csoport aktivistája elmondta, hogy a demonstrációt azért szervezték, mert a szabálysértési törvény módosításával a közterületen való életvitelszerű tartózkodást, az utcai hajléktalanságot szabálysértéssé nyilvánítják újra, és ez bírsággal, közmunkával, végső esetben elzárással is büntethető lesz. Ha a jogszabály-módosítást elfogadják, lehetőség lesz „hajléktalanmentes” övezetek kialakítására – tette hozzá. Udvarhelyi Tessza közölte, emellett a kunyhóépítést rögtön elzárással büntethetnék. Emlékeztetett: két évvel ezelőtt is hasonló okok miatt tüntettek. Az akkori törvényről 2012-ben mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy alkotmányellenes.

A mostani törvényjavaslat alkotmányos felhatalmazással teszi majd lehetővé az önkormányzatoknak, hogy „büntessék, üldözzék a hajléktalan embereket” – mondta Udvarhelyi Tessza. Közölte, a tüntetés előtt egy kétezer ember által aláírt petíciót nyújtottak be az országgyűlési képviselőknek, ebben azt kérték: szavazzanak nemmel a törvénymódosításra. Bende Anna, a csoport egyik alapító tagja, szociális munkás arról beszélt, hogy „Magyarország kormánya három éve nyíltan, törvényi szinten próbálja kiűzni a hajléktalan embereket a közterületekről”.

Az új szabályozás azonkívül, hogy embertelen és alapjogokat sértő, nagyon veszélyes is. A büntetéssel és a hajléktalanmentes övezetekkel nem fog csökkenni a közterületi hajléktalanság, csak kevésbé lesz látható. Az utcán élő emberek teljesen ellehetetlenülnek, ha kiszorítják őket a város forgalmasabb területeiről” – mondta Fekete-Nagy Miklós, a csoport hajléktalan aktivistája, aki beszédében hangsúlyozta: száműzöttek lesznek, ha elfogadják a szabályozást.

A demonstráción megjelent Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője, Schiffer András, az LMP társelnöke, Osztolykán Ágnes, az LMP frakciójának tagja, valamint Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke.

A Pintér Sándor által benyújtott módosítást hétfőn mégis elfogadta az Országgyűlés 240 igen szavazattal, 45 ellenében, 37 tartózkodás mellett. Nemmel az MSZP és az LMP képviselői voksoltak, a Jobbik-frakció többsége – három nemmel szavazó kivételével –tartózkodott. Az Alkotmánybíróság tavaly novemberben alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltását. Idén márciusban azonban a parlament a negyedik alaptörvény-módosítással engedélyt adott arra, hogy törvény vagy önkormányzati rendelet jogellenessé minősíthesse az utcán élést.

Pintér Sándor áprilisban beterjesztett és hétfőn elfogadott törvényjavaslata értelmében – egy zárószavazás előtt jóváhagyott módosító indítvány szerint – a világörökségi területeken tilos lesz a hajléktalanoknak élniük. Ezen túlmenően a helyi önkormányzatok – Budapesten a fővárosi önkormányzat – felhatalmazást kapnak arra, hogy a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében rendeletben jelöljék ki a közterület azon részeit, ahol jogellenes életvitelszerűen tartózkodni.

Budapesten főszabályként a fővárosi önkormányzatnak van rendeletalkotási joga. A szintén a hétfői zárószavazás előtt elfogadott módosítás értelmében azonban ha a kerületi önkormányzat kéri a tulajdonában lévő közterület kijelölését, a főváros azt köteles megtenni. Ugyanakkor a fővárosi önkormányzat kerületi javaslat hiányában is kijelölhet olyan közterületeket, ahol tilos életvitelszerűen tartózkodni, ám ehhez ki kell kérnie az érintett kerületi önkormányzat véleményét.

Aki megszegi az utcán élés tilalmát, és a hatóság képviselőjének – a rendőr, a járási hivatal ügyintézője, a közterület-felügyelő, az erdészeti hatóság ügyintézője, a halászati őr vagy a mezőőr – felszólítása ellenére sem hagyja el a kijelölt területet, szabálysértést követ el, és közérdekű munkára kötelezhető. Ha az elkövető ennek elvégzését nem vállalja, pénzbírság lesz kiszabható.

Ha valakit a jogszabálysértést megelőző fél éven belül már kétszer jogerősen felelősségre vontak ilyen eset miatt, az ismételt szabálysértésért elzárással lehet büntetni. A képviselők azzal is kiegészítették a szabálysértési törvényt, hogy aki közterületen a tulajdonos vagy a jogosult hozzájárulása nélkül építményt épít, szabálysértést követ el.

Emellett a parlament a rendészeti bizottság előterjesztésére a jogosulatlan közterületi értékesítést is nevesítette a törvényben. Ez alapján szabálysértésnek minősül majd az, ha valaki jogosulatlanul árusít közterületen. Emiatt a közterület-felügyelő is szabhat ki helyszíni bírságot. A rendészeti bizottság azzal indokolta ezt a változtatást, hogy a tapasztalatok azt mutatják: az illegális közterületi árusítás visszaszorítására a helyi önkormányzatok által alkalmazott közigazgatási hatósági eljárás alkalmatlan. A törvénymódosítás a kihirdetést követő nyolcadik napon lép hatályba.

Összesen 78 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Pedig milyen szép is az a joguk a hajléktalanoknak, hogy a Batthyányi téren gátlástalanul sz@rnak, hugyoznak, verekszenek, és ez, mai tudásunk alapján, Brüsszelnek is nagyon tetszik!
Tényleg kár megszüntetni.

Tilos lesz az utcán élni , ám az utcán meghalni ezután is szabad lesz.
Háziasszonyok, bevásárlás után, elfáradva, lerogynak egy utcai padra,legyenek rákészülve, igazoltatja őket a rendőr.
Nincs igazság a földön: hajléktalant nem lehet házi őrizetre ítélni.

"Háziasszonyok, bevásárlás után, elfáradva, lerogynak egy utcai padra,legyenek rákészülve, igazoltatja őket a rendőr."
??????????????? Tényleg teljesen összetéveszthetők!!! :DDDDDDDDDDDD

Azért azt be kell látnod, hogy ez elég erőltetett összehasonlítás részedről.
Ellátási rendszer van, ha nem is tökéletes, de azt sem veszik igénybe, nagyon sokan, mert ez egy kötetlenebb életforma!
De az semmiképp nem lehet megoldás, hogy leamortizálják az egész várost! Ilyet sehol nem engednek meg, még azokban a "nagyon liberális" fővárosokban sem, ahonnan csak felénk rázzák az öklüket!!!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés