Már 34 független képviselő ül a parlamentben

2013. július 10. 7:53
Tizenhéttel emelkedett az Országgyűlés munkájában függetlenként részt vevő képviselők száma a tavaszi és a nyári ülésszakban, így már harmincnégyen vannak, akik nem tartoznak frakcióhoz. Mandátumukról négyen mondtak le az ülésszakban.

Ketten a Fideszt hagyták el, míg tizenöten az LMP képviselőcsoportjának megszűnése miatt váltak függetlenné. Június 21-i hatállyal lépett ki a Fidesz frakciójából Ángyán József, miután a kormánypártok többsége elfogadta a földforgalmi törvényt. A korábban szintén fideszes Balogh József május 2-án lépett ki a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjából. Rogán Antal frakcióvezető az erről szóló közleményében úgy fogalmazott: számára magánemberként, férjként és apaként is elfogadhatatlan, ha valaki bántalmazza szeretteit, családtagjait, és ezt a véleményét a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának minden tagja osztja. Ezt pedig „tudomására hozta” Balogh Józsefnek is, aki ezt követően tájékoztatta arról, hogy kilép a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjából. 

Február 11. óta szintén a független képviselők közé tartozik a korábbi LMP-frakció tizenöt tagja, miután nyolc képviselő – Jávor Benedek, Szabó Tímea, Karácsony Gergely, Szabó Rebeka, Dorosz Dávid, Scheiring Gábor, Szilágyi Péter és Szilágyi László – kilépett a pártból, hogy Párbeszéd Magyarországért néven alapítson új tömörülést. Az LMP-ben maradt hét politikus – Schiffer András, Szél Bernadett, Vágó Gábor, Osztolykán Ágnes, Ertsey Katalin, Lengyel Szilvia és Mile Lajos – várhatóan szeptemberben ismét megalakíthatja frakcióját, miután az Országgyűlés módosított a házszabályon. A változtatások értelmében az eddigi tizenkét képviselő helyett már három – ugyanazon országos pártlistáról mandátumot szerző – képviselő is alakíthat frakciót.

A tavaszi és a nyári ülésszakban négy képviselő mondott le mandátumáról, egy hely betöltetlen marad. Salamon László kereszténydemokrata képviselő február 24-én távozott a parlamentből, miután korábban alkotmánybíróvá választották. Helyére a frakcióba március 4-től Gaal Gergely került. Matolcsy György jegybankelnökké történő kinevezése okán mondott le a képviselőségéről március 3-án, helyét a Fidesz képviselőcsoportjában április 8-tól Szemereyné Pataki Klaudia foglalja el. A kereszténydemokrata Stágel Bence május végével mondott le a képviselőségről, személyes okok miatt. Helyére július 5-től egy fideszes politikus került, Hidvéghi Balázs. Június 30-i hatállyal mondott le mandátumáról a fideszes Dorkota Lajos, miután kinevezték a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökévé. Az ő képviselői helye betöltetlen marad, mivel a ciklus végéig már nem írnak ki időközi választást.

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés