Az EP megbékélésre szólított fel a török tüntetések kapcsán

2013. június 13. 14:10
Megbékélésre szólított fel az Európai Parlament (EP) csütörtökön elfogadott határozatában a törökországi tüntetésekkel kapcsolatban.

A határozatban a képviselők mély aggodalmukat fejezik ki az isztambuli Gezi parkban békésen és törvényesen tüntetők ellen alkalmazott, „aránytalanul kemény” rendőri fellépés miatt, a török hatóságoktól pedig az akció kivizsgálását kérik. A parlament állásfoglalásában kijelenti: Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnöknek az egységet és megbékélést segítő álláspontot kell képviselnie.

Bíróság elé kell állítani a rendőri erőszak felelőseit, azonnal szabadon kell bocsátani az előállított tüntetőket, és kárpótolni kell az áldozatokat” – követeli Ankarától határozatában az Európai Parlament, amely üdvözli ugyan Abdullah Gül török államfő „higgadt nyilatkozatát” és Bülent Arinc miniszterelnök-helyettes bocsánatkérését, ugyanakkor sajnálatát fejezi ki, mert úgy véli, hogy a török kormány nem a „megbékélés irányába lép”, nem kér bocsánatot, és nem próbálja meg megérteni a török polgárok legalább egy részének reakcióját.

Az elfogadott dokumentum szerint a tiltakozók úgy érzik, hogy a kisebbség hangja „elsikkad”, pedig a török lakosság egy része nem támogatja az életvitelüket érintő, vallásos alapokon nyugvó új szabályok bevezetését. A befogadó, sokszínű társadalmakban a többség felelőssége az, hogy a döntési folyamatba az ellenzéket és a civil társadalmat is bevonja – hangsúlyozza az állásfoglalás. Határozatában az EP úgy ítéli meg: a békés és törvényes tüntetések már önmagukban arra utalnak, hogy a török civil társadalom erős, mindazonáltal Törökországnak van még teendője a demokratikus intézmények, a jogállamiság és az alapvető szabadságjogok biztosításának terén.

Az EP-képviselők az állami cenzúra létezését illusztráló esetek és a török médiában egyre jellemzőbb öncenzúra miatt a sajtószabadság eróziójától tartanak. A török közszolgálati média nem tudósított a tüntetésekről, az onnan twitterezőket pedig letartóztatták – húzza alá a határozat. A demokratikus társadalmakban elengedhetetlen a média szabadsága, az igazságszolgáltatásnak pedig az a dolga, hogy erősítse a sajtószabadságot – nyilvánítja ki az Európai Parlament állásfoglalása, amely arra is emlékeztet, hogy Törökországban több újságíró van börtönben vagy áll bíróság előtt.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés