Fidesz: Éves szinten százezer forintot lehet megtakarítani a rezsicsökkentéssel

2013. június 4. 16:41
Országos átlagot tekintve, éves szinten egy családnak mintegy 100 ezer forint megtakarítást jelent az eddigi rezsicsökkentés – mondta Román István, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője kedden Nyíregyházán az újabb rezsicsökkentési intézkedés kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

Kovács Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés kormánypárti alelnöke közölte: a PB-gáz árának tízszázalékos mérséklése különösen a kistelepüléseken élőknek jelentős segítség, hiszen ott még sokan fűtenek, illetve főznek palackos gázzal lakásaikban. Azt mondta, az árcsökkentés a kormány és az emberek közötti társadalmi párbeszéd eredménye, hiszen a rezsicsökkentés támogatását bizonyító aláírásgyűjtésen vetődött fel a PB-gáz bevonása ebbe a körbe. Ismertetése szerint eddig összesen már több mint 1,6 millióan írták alá a rezsicsökkentést támogató íveket. Kovács Sándor kitért arra, hogy az eddigi rezsicsökkentések ellenére Magyarország még mindig a legnagyobb lakásfenntartási költséget viselő nemzetek közé tartozik, jelenleg az ötödik helyen áll az európai államok összesítésében.

Az alelnök hangsúlyozta: a rezsicsökkentéssel a kormány az extraprofitot bezsebelő multinacionális szolgáltató cégek nyereségéből támogatja a magyar embereket. Közölte, hogy az rezsiárak áfa-tartalmának csökkentése azért nem lehetséges, mert az hiányozna a nemzetgazdasági bevételből. Kovács Sándor érthetetlennek tartja, hogy az ellenzéki pártok, különösen az MSZP, miért ellenzik a rezsicsökkentést. Ezek a pártok inkább az emberek zsebéből vennének ki továbbra is pénzt a multik javára – mondta.

Román István a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy „a multikkal szembeni ütközést” azt tette lehetővé, hogy az utóbbi három évben a kiszolgáltatottból egy erős Magyarország jött létre. A képviselő szintén bírálta az MSZP-t, hangoztatva, hogy a szocialisták kormányzása alatt háromszorosára nőtt a gáz, kétszeresére pedig a villany ára.

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés