Fidesz: Bajnaiék megosztásra használják a nemzetpolitikát

2013. május 3. 17:47
A Fidesz szerint Bajnai Gordon pénteken bebizonyította, hogy a Gyurcsány-Bajnai szövetség ma is csak a megosztásra, a feszültségkeltésre használja a nemzetpolitikai kérdéseket.
Zsigó Róbert, a nagyobbik kormánypárt szóvivője pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a baloldalon ma ugyanazok a képmutatók vannak együtt, akik miközben a határon túl a külhoni magyarok szavazatáért kuncsorognak, itthon továbbra is „románozzák”, listázzák, „retyerutyának”, „zsigeri barmoknak”, „boldog-boldogtalannak” nevezik őket. A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: Magyarország nem kér többet ebből. 2010-ben a magyar emberek az összefogást választották, nemzeti összefogás született Magyarországért, a magyar nemzetért, és soha többé nem akarunk egy olyan országban élni, ahol az ország vezetői idegen érdekeket szolgálnak – közölte.
 
Megjegyezte: a Gyurcsány-Bajnai szövetség már bebizonyította, hogy azért, hogy „hatalmát mentse, kész az alvilággal is lepaktálni és magyart a magyarral szembe állítani”. A baloldal a nemzetet megosztotta, magyar emberek ellen képes volt gyűlöletkampányt folytatni, megalázta, cserbenhagyta a külhoni magyarokat, amikor ők segítő kézért nyúltak – írta Zsigó Róbert.
 
A határ menti területeken megvalósítható gazdasági együttműködés lehetőségeiről és a nemzetpolitika jelenlegi, illetve jövőbeni alapelveiről egyeztetett Bajnai Gordon az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért szövetség vezetője és Solymos László, a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt parlamenti frakciójának vezetője Pozsonyban pénteken. Bajnai Gordon a nemzetpolitika alakulásáról szólva azt hangsúlyozta, hogy komoly veszélynek tartja a belpolitikai konfliktusok és a megosztottság exportját a határon túli magyarok közé, ami szerinte „mintha erősödött volna” az elmúlt időszakban.

Összesen 26 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

túl azon, hogy nevetséges, hogy a fidesz vádaskodik a társadalom megosztásáról, tessék már megérteni:

gyurcsány-bajnai szövetség _nincsen_!

és nem is lesz. (ha pedig mégis lesz, akkor engem elvesztettek, mint szavazót)

Válaszok:
Burmann | 2013. május 3. 19:51

ne aggódj, a voks leadása előtt ki fog derülni, hogy ki állít közös listát kivel.

de az is feltűnne, ha gyurcsány abbahagyná a hisztit, hogy ő nem fog beférni a következő parlamentbe. (márpedig ő hisztizni fog, amíg be nem veszik valahová)

egyelőre viszont bajnaiék vannak a leginkább kiakadva azon, hogy az mszp szövetkezni akar a dk-val:
http://index.hu/belfold/2013/0..

úgyhogy lesztek szívesek nem összemosni bajnait és gyurcsányt. a kormányzásuk között is ég és föld volt a különbség.

apropó megvilágosodás:
arra remélem már te is rájöttél, hogy orbán cseppet sem jobb, mint gyurcsány volt? korrupcióban ugyanolyan rossz, a demokrácia leépítésében meg még sokkal rosszabb..

Sz állampolgárság legtermészetesebb velejárója, hogy részt vehetek a közös ügyeinkben.

Aki ezt megkérdőjelezi az vagy mocskos bolsevik, vagy mocskos náci. Egyremegy.

Akik most visszakapták (nem megkapták, hanem visszakapták!) magyar állapolgárságukat, azoknak még több is kijárnak, de soha nem követelőznek. Elsősorban tisztelet a hovatartozásuk megörzéséért az elnyomatás viszonai között.

Nem csak a véres kommunista-szocialista rezsimeket kellett átvészeljék, nem csak ettól pusztultak és szenvedtek mérhetetlenül, mint minden megszállt országban, hanem a többség elnyomó, megsemmisítő politikájától is.

Szép lassan el kell jönnie a kárpótlás idejének is. Addig marad a megérdemelt tisztelet és a visszaadott jogok: vegyenek részt a nemzet közös ügyeiben, hogy még védettebbek lehessünk az áruló kisebbséggel szemben.

nézd, vannak az eddigi tapasztalatok: bajnai kormánya minőségében felülmúlta az elmúlt 13 év összes kormányát (sőt, talán az elmúlt 23 évét is), gyurcsány kormánya meg nem.
bajnai egy hiteles személy, gyurcsány nem.
gyurcsánynak elhanyagolható mennyiségű támogatója van, és próbál mások farvizén beevezni a parlamentbe, bajnainak viszont van támogatottsága, és próbálja lerázni magáról gyurcsányt az ő bűzével együtt.

és félre ne érts, én az mszp-t ugyanúgy kidobnám a parlamentemből, mint a dk-t, a fideszt meg a jobbikot. a bajnai-kormány azért volt használható, mert bajnai vitte a saját, a területükhöz tényleg értő embereit miniszternek az mszp-s politikusok helyére. az mszp korrupt bagázs, nem is nagyon tudom elképzelni, hogy gyökeres átalakítás nélkül ki lehetne az ilyen berögzüléseket irtani belőlük.
megjegyzem bajnaiék is az mszp gyengülésében érdekeltek.

azt meg, hogy az mszp-szavazókra hajtás önmagában illegitimmé tenne egy pártot, nevetséges. nem a választópolgárok a korruptak, hanem a pártok. (ja, és tudod melyik párt szerezte meg sokszázezer egykori mszp-szavazó voksát 2010-ben? úgy van, a fidesz. mégis hogy máshogy lehetne választást nyerni, mint a többi párt szavazóinak megszólításával?)

az meg, hogy magyarországot árulták a külföldnek, értelmezhetetlen hülyeség. a kereskedelem - ha jól csinálják - egyáltalán nem hazaárulás, hanem pont az ellenkezője: a felek kölcsönösen jól járnak vele.
ha meg korrupt üzleteket köt az állam, akkor lényegében mindegy, hogy külföldi vagy magyar oligarchakezekbe kerülnek-e a dolgok.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés