Vona: A Szegedi-ügy titkosszolgálati akció

2012. július 30. 21:08
A Jobbik elnöke szerint pártja nem rasszista, nem antiszemita, a Szegedi Csanád elleni hadjárat mögött pedig nem belső konfliktus áll.

A Jobbik elnökének beszámolója szerint a párt elnöksége egyhangú döntéssel szólította fel Szegedi Csanádot, hogy mondjon le EP-képviselőségéről, vagy etikai eljárást indítanak ellene. Mint mondta, nem a származása miatt hozták ezt a döntést, hanem azért, mert tisztességtelen módon igyekezett eltitkolni azt.

Vona úgy látja, a Jobbikot igazságtalanul vádolják rasszizmussal és antiszemitizmussal. Szerinte a Szegedi Csanád elleni hadjárat nem belső konfliktus, hanem titkosszolgálati akció, aminek hátterében gyanújuk szerint a Jobbik Simicska-Nyerges-bizottsággal kapcsolatos kezdeményezése áll.

Vona szerint a kormánypárt megpróbálja legnagyobb riválisát, a Jobbikot leszalámizni, tönkretenni. Mint mondta, ahogy szorul a hurok a Fidesz nyaka körül, úgy próbálja egyre gyomorforgatóbb módszerekkel ellehetetleníteni a Jobbikot, ő azonban nem Torgyán József, a pártja pedig nem a Kisgazdapárt.

Összesen 192 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az egész Jobbik, egy titkosszolgálati akció..

nem a kormánypárt, hanem saját maguk szalámizzák a Jobbikot..

"..Virág elvtárs: Lehet, hogy egy hülyeséget mondok, de mit szólnál például ahhoz, ha – maradna a doboz, de – ürgebőrbe varrva. Talán még hitelesebb lenne.
Tuschinger elvtárs: Nem rossz! Egész jó írói vénád van Virág elvtárs, miért nem írsz?,.."

Vonának ezt a meccset még egy pár Csanáddal közös Kft. taggyűlésén is le kell folytatnia..

Válaszok:
bini | 2012. július 30. 21:31
Laibach | 2012. július 30. 21:36

Na pont ezt akartam irnia. Mi lesz most a nejével közös médiacéggel aki Vona pajtás életrajzi könyvét is kiadta, valamint a Barikáddal, a "Vona" TV-vel és sorolhatnám.

szorul a hurok a Fidesz nyaka körül, Jobbik ellehetetlenül. Akkor mi lesz helyette?? mégis a Clintonné alapítvány internacionalista főpislogója a vagyonadójával, datacenteres offshorozásával, évente 10 havi nyugdíjjal és közfizetéssel?

Van még egy-két prominens Jobbikos vezető szerintem aki üzlettársa "Csanád"-nak.


"..A ferencvárosi időközi választás jelöltje, a párt alelnöke, Szegedi Csanád Szabó Gáborral együtt tulajdonolja a Szkíta Hadúr Kft.-t, mely a Turul márkás termékeket (a szkíta ingtől a "rakamazi turulos baseballsapkáig") gyártja és forgalmazza. Ez még nem megabiznisz: a cég márkaboltjában a tulajdonosok, vagyis a "harmadik erő" vezető politikusai állnak a pult mögött..."


http://hetivalasz.hu/reflektor..

"..Akkor azt mond meg, hogy miért retteg Orbán Gyurcsánytól?.."


Minden normális ember retteg tőle.

A hazai pályán jelenleg Orbán mindent visz, ez tény. Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy minden oldalon elég silány a felhozatal.

Válaszok:
bini | 2012. július 30. 23:34

Jobbik vezetése nagyrszéből eleve több pártot megjárt emberekből buvárodott össze méghozzá olyanokból akik az anyapártukban nem találták meg a számitásukat.

Ráhajtottak a szélsőségesekre valamint a protesztszavazokra. Zászlajukra a antiszemita zsidóellenességet, cigányelleneséget, Gyurcsányellenességet lovagolták meg. A balhés ifjuságot akiknek semmilyen politikai preferenciájuk nem volt csak a balé és a hözöngés. Mindezt leöntötték egy nemzeti mázzal és minden eddigi párt ekézésével. Emlékszünk a "húsz évet a húsz évért" szlogenre. Nem nagyon foglalkoztak igazi pártépítésével boldog boldogtalant befogadtak és igazán nem is érdekelte őket, hogy mi is lesz a választás után mikor a parlamentbe kerülés után úgy kell müködnie, mint egy szervezet politikai pártnak.

Már az alakuláskor kodolva volt a belső konfliktus, csak ídő kérdése volt, hogy mikor bukik elő. Hogyan gondolták azt, hogy akár komoly tényező lehet vagy törvényhozó kormányzóképes erő, mikor nincs intelektuális holdudvara és egységes értékek mentén őket támogató szinpatizáns akkor mit vártak.

Hogyan lehet azt elképzelni aki közös platformon lenne egy antiszemita rasszista szélsőséges csapattal, valamint balhézó futbalhulligánokra emlékeztető hözöngökkel melyek kissebbséget képeznek, s ő maga egy keresztény konzervativ polgári nézeteket vall. Senki. A kormányképességet mindig a centrumba lehet megszerezni, mert minden más formáció kizárja ezt.

A jobbik elkezdte a kisgazdásodást, vegyitve a bolsevik modszereket alkalmazva a kizárási folyamatot mégpedig a "hazaárulózás" indokkal.

Mondja meg valaki, hogy mitől hazaáruló Szegedi, mivel a származása erre nem indok. A bolsiknál volt az a divat, hogy a belső leszámolás az árulás bélyeggel indult.

"..Csak a régi elemek elvoltak egyfajta gasztronómiai klubként nem pedig pártként.."


Megélhetési politikusok...

Teljesen jó helyzetértékelés.

Ezért van mert sürgetik a hatalom közelébe kerülést és ezt teljesítmény és munka nélkül akarják.

A fidesz 88-tól építi a szervezetét. Két ciklusban alik, hogy megüttötték a lécet, de nem álltak le és mentek tovább. A harmadik ciklus(12 év) kemény meló sziszi-fuszi munka, tanulás továbbképzés a szimpatizás épités. Mikor négy év kormányzás után nem rohantak egymásnak, hanem tovább dolgoztak, mert Orbán mindig is azt hangoztatta, hogy a választásokkor azért nem kaptak bizalmat, mert keveset dolgoztak, nem volt a programjuk elég szinpatikus a választóknak...stb. Soha nem a párton belül keresték a bünbakot és nem a választokat hibáztatták. Ez így van a mai napig.

Ehhez nincs türelmük a többi fiatal szerveződésnek. Nézd a jobbikot aki már kormányzóerőnek definiálja magát, vagy az lmp aki zászlajára tüzte, hogy Orbánt le kell váltani. Mondják ezt úgy, hogy semmit nem tettek le a társadalom asztalára a balhézáson kivül.

Erről nem Orbán és a fidesz tehet, hogy képtelen más párt, vagy szerveződés a magyar politikai palletán jobb eredményt elérni.

Mi az egyik legelmaradottabb térség vagyunk, ütni kellene a vasat a jobbiknak minden téren.

Ehhez képest térségünk "aktivitási rátája", az országgyűlési képviselők felszólalása alapján:

http://www.beol.hu/lapokkepek/..


Tehát, megélhetési politikusok.

"..Na őket kiszorították-kiszorítják..." Ez így van.

Megélhetési politikusok.

"..mitől fél..." Na mitől fél?

Attól, hogy veszélybe került az egzisztenciája.

"..mitől fél..." Na mitől fél?

Attól, hogy veszélybe került az egzisztenciája.

Ebben a történetben nem a származás vágta ki szerintem a biztosítékot - kivéve a Jobbikosok egy részét - hanem a hangfelvétel.

Hmm...
Sztem Csanád csak simán elszámolta magát.
Előítéletes volt saját szavazóival szemben (:D), és azt hitte, ha kiderül a származása, parasztlázadás lesz belőle.
Azt erősen kétlem hogy be volt szarva a jobbik belső körétől, amiben azért bőven akadnak zsidók, és nyerészkedők egyaránt.
Vagy pedig, ACHTUNG!!! ÖSSZEESKÜVÉS ELMÉLET!!! Valóban vmilyen időzített bomba volt Csanád, és tudatosan csinált hülyét magából, az utóbbi időben bizony még ezen ügyén kívül is voltak problémás ügyei. Ebben az évben annyi balhét halmozott fel, hogy vagy tényleg ekkora balfasz, vagy pedig tudatos munka eredménye volt mind ez.
Bár őszintén szólva nem érdekel az egész...

"..És mégis forog a Föld.."

Komolyra fordítva a szót, sok belső dolgot tudhat. Kényes dolgokat is

Sztem menj el a lakására és verd ki belőle a választ.

"..akkor mitől szart be?.."

A hashajtótól.

Attól, hogy nem veszi majd senki a pólókat, nem utazik senki vele csalámbozni Erdélybe, nem hozza a postás minden hónap első péntekén az eu-s képviselőség után járó pár millát. Attól, hogy meg kell fognia a lapát nyelét.

A Szegedi ügy nagy tanulsága, láthatóvá vált, hol futnak össze a szálak:jobb és baloldal, pénzügyi, gazdasági élet, média, sőt az elhárítás - minden Tel Avivval van összefüggésben, s hogy ne lehessen ez ellen semmit se tenni, ezért kell Magyarországot antiszemitizmussal vádolni.Hacsak kimondják e szót, zsidó, már lehet ordítani, antiszemita, így bármit meg lehet tenni.

Sok korábbi hozzászólásoddal nem értettem egyet, de azt hiszem, most egy tökéletes jellemzését adtad a hazai politikai palettának.
Érdekes, hogy a hozzászólásokban elsikkad egy lényeges tény: Azoknak, akik Mo-t a legkülönfélébb fórumokon permanensen támadják az antiszemitizmus megerősödése miatt, legfőbb érve a Jobbik léte, politikája és a jobbikos akcióktól való kormányzati és társadalmi elhatárolódás állítólagos hiánya.
Erre kiderül, hogy ennek az antiszemita pártnak a vezetésében is jelen vannak zsidók, sőt a gazdasági háttere kifejezetten zsidó kézben van (merthogy Sz Cs erősen a Jobbik Simicskájának tűnik).
Ebben tényleg szerepe lehet bizonyos titkosszolgálatoknak, de legkevésbé a magyar szervekre gondolok.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés