Kövér: Nyolc évnyi kampány zárul le

2010. szeptember 27. 20:58
Október 3-val lezárul az immár 8 éve tartó folyamatos kampányok időszaka - mondta Kövér László a Fidesz-KDNP nagykanizsai lakossági gyűlésén. A politikus szerint az ezalatt kialakult helyzet megoldására nem lehetett elég száz nap. Hozzátette: kárt okozni könnyebb, mint azt helyrehozni.

A nyolc évnyi, egymást érő kampányok véget nem érő sorozata október 3-val lezárul, kampányok helyett végre foglalkozhatunk az életünkkel - mondta el Kövér László, az országgyűlés elnöke hétfőn, a Fidesz-KDNP nagykanizsai lakossági fórumán. A politikus arról beszélt, hogy az elmúlt négy-nyolc évben olyan helyzet alakult ki, „amelynek a feldolgozása, megoldása, eltakarítása nem néhány hónap, nem is száz nap gondja-baja lesz, hanem az előttünk álló ciklus erre megy el”.

Kárt okozni roppant könnyű és gyorsan megy, de azt a kárt helyrehozni sokkal tovább tart - fejtette ki mintegy kétszáz fős hallgatósága előtt Kövér.

Rajcsányi Gellért
2010. September 27. 21:42
Ha már Kövér László (!) is érzelmeskedik, akkor a magamfajta firkász is előveheti a személyes oldalát: érdekes látni, ahogy egyre-másra határkőként tekintenek az idei október 3-ára. Ez ugyanis véletlenül a 29. születésnapom, és a szűken vett személyes vonatkozásokon túl el lehet mondani: igen, húszas éveim a balliberális kormányzat alatt teltek el, és 30. életévemmel együtt egy új, szinte kizárólag narancsszínű Magyarország története kezdődik el. Mégis, nem mondhatom azt, hogy ez a nyolc "ellenzéki" év a mindennapjaimat mélyen befolyásolta volna, hiszen ettől függetlenül tudtam vezetni életemet. És senkinek a mindennapjait nem kellene befolyásolnia igazán a politikának. Az irigyelt nyugati országokban sokadrangú kérdés az aktuális kormány színezete. Nem akarok olcsó antipolitikus populizmussal érvelni, de szögezzük le: az élet, a gondolataink, szellemi igényeink ne kizárólag a napi politikára korlátozódjanak le. Ha van tanulsága annak, amit Kövér mond, az éppen ez: itt az ideje a saját életünkkel foglalkozni. A politika amúgy is sokkal unalmasabb lesz egy egyszínű országban. Ideje élni; ideje művelődni; ideje jobboldali, konzervatív, más színű vagy épp apolitikus kultúrát építeni; ideje országot és világot látni; ideje kiereszteni - és ideje szeretni. Magunkat, felebarátainkat, hazánkat, a természetet és az Odaföntieket. Mondjuk. Nos, egészségünkre!
Válaszok:
marko11 | 2010-09-27 23:03:11
crm114 | 2010-09-28 09:58:34

Összesen 60 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egyetértek! Nagyobb idő-távlatokban is!
Nekem ugyanis már két rendszert is volt módom megélni (és utálni!) itt, Magyarországon.
Viszont igyekeztem - az éppen aktuális rendszertől függetlenül - jól és tisztességesen élni. Nem teljesen sikertelenül! (Most talán egy kicsit nehezebb. Mert a bukott rendszerben világosak voltak az erővonalak. Most meg/még minden olyan maszatos. Reméljük, nem sokáig!)

"Mégis, nem mondhatom azt, hogy ez a nyolc "ellenzéki" év a mindennapjaimat mélyen befolyásolta volna, hiszen ettől függetlenül tudtam vezetni életemet. És senkinek a mindennapjait nem kellene befolyásolnia igazán a politikának. Az irigyelt nyugati országokban sokadrangú kérdés az aktuális kormány színezete."

Előbb azt mondod, hogy nem befolyásolta mélyen az életedet az elmúlt 8 év, aztán azt fejtegeted, hogy az irigyelt nyugati országokban ez így van. Ezek után biztos, hogy az Irigyelt Nyugati Országokban már megint minden olyan borzasztóan másképp van?

"Szerencsére egyre többen látják már ezt, és élnek is a kivándorlás adta előnyökkel."

Te miért nem?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés