Pont került az ügy végére: hiába találták meg a „legalkalmasabb” jelöltet, jött Hadházy Ákos, és semmi sem lett az egészből

2026. július 25. 07:27

„Fontos volt számomra, hogy a legmegalapozottabb döntés szülessen, és megtaláljuk a szakmailag és emberileg is legalkalmasabb jelöltet” – fogalmazott az Országgyűlés elnöke még anno.

2026. július 25. 07:27
null

Végleg meghiúsult Divinyi Zsombor kinevezése az Országgyűlés Hivatala főigazgatói tisztségére. Bár Forsthoffer Ágnes házelnök július elején még a nyílt pályázat „legalkalmasabb” jelöltjeként mutatta be a történészt és közgazdászt, Hadházy Ákos július 24-i „tényfeltáró bejegyzése” után a kinevezési folyamat órák alatt összeomlott. Az Országgyűlés sajtóirodája megerősítette, hogy nem szerződnek a jelölttel, aki péntek délutáni személyes nyilatkozatában bejelentette visszalépését. 

A történet július 2-án indult, amikor Forsthoffer Ágnes házelnök a Facebook-oldalán büszkén jelentette be, hogy Such György távozása után Divinyi Zsombort jelöli a parlamenti hivatal élére. A házelnök tájékoztatása szerint a nyitott pozícióra 94-en pályáztak, a kiválasztást pedig független HR-specialisták segítették.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

„Fontos volt számomra, hogy a legmegalapozottabb döntés szülessen, és megtaláljuk a szakmailag és emberileg is legalkalmasabb jelöltet” – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

Divinyit több mint tízéves felsővezetői tapasztalattal rendelkező, közigazgatási szakvizsgával és közbeszerzési referens végzettséggel bíró, szakmailag és emberileg is kiváló szakemberként mutatták be, aki július 15-én kezdte volna meg a munkáját.

A kinevezésből azonban végül semmi sem lett, miután Hadházy Ákos korábbi független országgyűlési képviselő július 24-én egy terjedelmes leleplező bejegyzést tett közzé a közösségi médiában. Hadházy szerint a jelölt valójában egy „NER-es kislovag”, aki korábban az Oktatási Hivatalnál, az Állami Egészségügyi Ellátó Központnál (ÁEEK) és az Országos Kórházi Főigazgatóságnál az európai uniós támogatások koordinálásáért felelős vezetőként dolgozott. Hadházy azt is állította, hogy Divinyi 2021-ben átvett egy informatikai céget (Boost IT), amely ezt követően gyanús hirtelenséggel kapott milliárdos megrendeléseket, ami felveti annak a gyanúját, hogy a szakember valójában strómanként tevékenykedik.

Hadházy Ákos bejegyzése azonnali politikai lavinát indított el, aminek hatására a Tisza-kormány vezetése gyorsan elhatárolódott a jelölttől. Magyar Péter miniszterelnök még aznap Hadházy posztja alatt, egy kommentben szögezte le: „Divinyi Zsombor tudomásom szerint nem lett állományba véve. És szerintem nem is lesz.” Nem sokkal később az Országgyűlés sajtóirodája hivatalosan is megerősítette az MTI-nek, hogy nem kötöttek megállapodást Divinyivel, és a kinevezésére nem kerül sor. 

Forsthoffer Ágnes házelnök délutáni bejegyzésében már csak közvetetten reagált, elítélve a „politikai botrány keltésére alkalmas” posztokat.

A folyamat végére maga Divinyi Zsombor tette fel a pontot július 24-én közzétett hivatalos nyilatkozatával. A szakember határozottan visszautasította Hadházy vádjait, valótlannak és jó hírnevet sértőnek nevezve azokat. Tagadta, hogy bárki strómanja lenne, cége bevételeit tiszta, nyílt közbeszerzési versenyeredményekkel magyarázta, és közölte, hogy 

jogi úton vesz elégtételt az állítások megfogalmazójával szemben. 

Nyilatkozatában ugyanakkor elismerte, hogy a politikai csatározásokra nem volt felkészülve, ezért eláll a pozíció betöltésétől: „A mai napon kiderült számomra, hogy ez nem teljesen így van. Arra, hogy politikai csatározások eszközévé válok, nem voltam felkészülve, és nem is erre jelentkeztem. Nem töltöm be a főigazgatói pozíciót.”

Nyitókép: Forsthoffer Ágnes és Divinyi Zsombor kezet fog, egy július 2-án publikált képen, amikor még Hadházy Ákos a látóhatáron sem volt a posztjával
Forrás: Forsthoffer Ágnes hivatalos Facebook-oldala

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2026. július 25. 08:33
A házelnök tájékoztatása szerint a nyitott pozícióra 94-en pályáztak. Aztakurva! Mennyi haszonleső, jól fizető állásra ácsingózó nyomorult féreg.
Válasz erre
0
0
Szuperszig
2026. július 25. 08:23
Lószarházi, akit eltiltittak az állatorvoslástól a betegei molesztálása miatt? :-)
Válasz erre
2
0
states-2
2026. július 25. 08:08
A kormányzás színvonala kábé mint egy hajléktalanszálló lakóinak az életvitele.
Válasz erre
7
0
Szerintem
2026. július 25. 07:51
A tiszafostos különböző korrupciós ügyei meg nem számítanak a lófaszházinak, meg a tiszarosoknak se. Van a nekik jó korrupció, meg a másokra ráhazudozandó rossz korrupció. Ez mi, ha nem maga a korrupció?
Válasz erre
12
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!