– fogalmazott. „A kormányzati befolyásra semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni, mert ilyen nincs” – tette hozzá. Saját szerepéről szólva azt mondta: benne van a figyelmetlensége, hogy nem gondolt arra, hogyan hathat egy ilyen hír az áldozatokra, de jó lelkiismerettel tudta képviselni, hogy K. Endrének valamifajta esély jár, mert alapvetően igazságtalan, ami vele történt.
Balog Zoltán azt is mondta: két éve folyamatos önvizsgálatban van, hogy megértse a szerepét, és hogy mi a politikai magyarázaton túli tanulsága ennek a történetnek.
K. Endrét, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesét bűnsegédként elkövetett kényszerítés kísérlete miatt 2021 júliusában jogerősen 3 év 4 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték, mert segédkezett az igazgató pedofil bűncselekményeinek eltussolásában azzal, hogy megpróbálta kényszeríteni a bántalmazott kiskorú áldozatokat terhelő vallomásaik visszavonására. Novák Katalin akkori köztársasági elnök 2023 áprilisában kegyelmet adott K. Endrének.