Mert ez az igény szembemegy a nyugati világ alapvető kulturális és társadalmi kódjával – azzal a mintázattal, amely a vitára, az értelmezés nyitottságára, a hatalom korlátozására és a konfliktusok intézményes kezelésére épül.
Miért van ez így? És miért csak a nyugati civilizációra hivatkozom?
Azért, mert van valami, ami köt bennünket. Ez a valami a közös szellemi, erkölcsi, mentalitásbeli örökségünk. Sokszor mondjuk – egyébként nagyon helyesen -, hogy az európai, tágabb értelemben a nyugati kultúra, a hellén, zsidó, keresztény és a római örökségre épül. A hellén örökség legfontosabb eleme, hogy az igazság nem adott, nem végleges, az mindig vita tárgya. A zsidó gondolkodási hagyomány ehhez hozzáteszi, hogy az igazság soha nem megismerhető és teljesen soha nem birtokolható. A kereszténység bevezetett egy korábban nem létező különbséget, miszerint a hatalom nem egyenlő az igazsággal. Aztán tegyük hozzá, hogy a római jogi hagyomány pedig intézményt, szabályrendszert teremtett arra, hogy miként kezeljük a vitákat.