Kiderült, mi vár a kormányváltás után a Magyarországon élő ukránokra

Több fontos területen lehet komoly változás.

Mi vár az MBH-ra a kormányváltás után? – erről készítettek interjút Barna Zsolt elnök-vezérigazgatóval, aki megragadta az alkalmat és fegyelmezett gazdaságpolitikát, valamint a bankadó megszüntetését javasolta az új kormánynak.

A piac pozitívan fogadja az új kormányt, és inkább lehetőséget lát a változásban, mint kockázatot, így mi is bizakodóak lehetünk – állította a Portfolio-nak Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója.
Az igazgatóság eredeti elképzelésével ellentétben nem fizet osztalékot a társaság, ezt a portálnak az EU-források megindulásával és a hazai vállalati finanszírozás várható erősödésével magyarázta az elnök-vezérigazgató.

„Szerintem itt egyértelmű az összefüggés:
a pozitív gazdasági kilátások és az EU-támogatások rövid határidőn belüli folyósítása miatt élénkebb hitelezési tevékenységre készülünk. Ennek támogatása érdekében döntött úgy a közgyűlés, hogy a tárgyévi eredményből osztalék fizetésére ne kerüljön sor,
és a felosztható eredmény eredménytartalékba kerüljön. A bank tőkehelyzete ezzel tovább erősödik, és ez az erő nemcsak az intenzívebb hitelezési tevékenységet, hanem a bank akvizíciós terveit is támogathatja. Úgy gondolom, hogy a pozitív kilátások és a mostani döntés növelhetik a bank hosszú távú jövedelmezőségi kilátásait és ezáltal a jövőbeni részvényesi értéket. Egyébként ez a döntés teljesen összhangban van a tavaly elfogadott osztalékpolitikával is” – fejtette ki.
Barna Zsolt szerint a jelenlegi piaci hangulat kedvező, de az elnök-vezérigazgató figyelmeztetett: ez a bizalom feltételes.
„A befektetők most egy hitelesebb, kiszámíthatóbb gazdaságpolitikai pályát áraznak. A következő időszak ezért egyfajta próbaidőszak: ha az új gazdaságpolitika fegyelmezett marad, és nem próbál rövid távú, látványosnak szánt intézkedésekkel kockáztatni a közpénzügyek terén, akkor ez a bizalom tartóssá válhat. Ez a bizalmi tőke lehet az egyik legfontosabb hajtóerő a növekedés beindításában” – magyarázta.
Szerinte a jelenlegi költségvetési helyzet szűk mozgásteret enged, ezért különösen fontos a fegyelmezett gazdálkodás.
Egy felelős gazdaságpolitika nem indulhat jelentős költekezéssel, mert az gyorsan aláássa a piaci bizalmat”
– vélekedett.
A bankvezér arra is kitért, hogy szerinte
a bankszektor terheit „kiszámíthatóvá kellene tenni.”
Ezzel kapcsolatban kifejtette:
Ha ezekre az adóterhekre már nem lesz szüksége a költségvetésnek, akkor a megszüntetésüket várjuk,
mert hosszabb távon a bankrendszer nem költségvetési finanszírozási eszköz, hanem a gazdasági növekedés motorja kell, hogy legyen.”
Nyittókép: MTI/Róka László