Az édesanyák hihetetlen ereje – a háborús menekült Dia és a gyermekét elvesztő Judit felemelő története a TV2 új dokumentumsorozatában

A TV2 új dokureality-sorozatának célja, hogy valós, de bizonyos történéseiben nem hétköznapi emberi sorsokon keresztül beszéljenek az élet valódi értékeiről. A második adásban két édesanya mindennapjaiba pillanthatunk bele, „akiknek az arca derűs, ám a szívükben ott lakik a fájdalom”.

Palkó-Béres Diána vásárosnaményi virágüzlet-tulajdonos, édesanya és nem utolsósorban háborús áldozat. Az orosz–ukrán háború kezdete után nem sokkal menekült át családostól Vásárosnaményba, abban reménykedve, hogy hamarosan mindannyian visszatérhetnek az évtizedek kemény munkájával felépített nagybégányi otthonukba. Nem így történt, immáron négy éve Magyarországon élnek, közel a határhoz, mert még ennyi idő után is bíznak benne, hogy hamarosan vége lesz a rémálomnak. És ha megtörténik a csoda, azaz újra béke lesz Ukrajnában, legalább a kétlaki életre berendezkedhetnek. 

Egyelőre azonban még a húsvétot is Magyarországon töltik, mert Dia nem akar kockáztatni: a fia, Ricsi nemrég betöltötte a 18. évét, 

Az édesanya azonban sem most, sem máskor nem hagyja, hogy a sok nehézség, aggodalom maga alá gyűrje, virágboltja nem csupán egyre jobban működő üzleti vállalkozás, de terápiás hely is. Munkatársai ugyancsak kárpátaljai nők, akikkel osztozni tudnak örömben-bánatban, közös sorsban, ezáltal könnyebben túlélhetővé válik a szülőföld talán örökre való elvesztésének, a „sehol sem otthon” érzésének óriási traumája.

Dia történetével párhuzamosan Takácsné Stalter Juditét is megismerjük. A virágzó alföldi falu, Császártöltés polgármestere minden helyi tiszteletbeli anyukája, „együtt él, lélegzik a település összes régi és új lakójával”. Teszi mindezt úgy, hogy közben ő maga évtizedek óta súlyos terhet cipel: daganatos betegségben elvesztette a kislányát.

Ő és a férje azonban nem hagyták, hogy a gyász legyűrje őket, 

Kettős céllal: a gyerekek mellett a szülőket is támogatják ebben „a fájdalmas, tragikus időben és utána a felépülésnél is”. 

„A kislányunk 1987-ben daganatos beteg lett, bekerült a Tűzoltó utcai kórházba, és láttuk a kórház lehetetlen helyzetét, a többi beteg, kopasz gyereket. Rettenetes volt. Akkor úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk a magunk módján valamit segíteni nekik (...) Innen jött az ötlet, hogy hozzunk létre egy alapítványt, hogy segítsük a daganatos gyerekeket, akik kezelés alatt állnak, vagy már túlestek rajta, de fizikailag vagy lelkileg sérültek" – meséli Takács Gábor.

És nem csupán ez a tettük példaértékű, hanem az a soha véget nem érő, mégis óriási szeretettel, lelkesedéssel végzett munka is, amit Judit – a 18. században az elsők között ide települt ősei emléke előtt is tisztelegve – 

Gábor ezt így fogalmazza meg:

„A feleségemnek, Juditkának elég nehéz. Egy apát is rendkívüli megvisel a gyermeke elvesztése, de egy anyát, aki megszülte a világra, tízszeresen. És az alapítvány hozta ki belőle, hogy újra elkezdett élni, de ezt látom a falunál is. Megpróbálja azt a szeretet, amit már nem tud a második lánykájára fordítani, a falunak odaadni. Ez sok áldozattal jár, sok mindenről le kell mondania, teljesen le van terhelve, de fantasztikus dolgokat alakított ki egy fantasztikus csapattal a háta mögött.”

Nyitókép: Takácsné Stalter Judit, Császártöltés polgármestere a TV2 A mi történetünk című dokurealityjának második epizódjában. (Fotó: TV2)