A számvetéshez és az önvizsgálathoz jó, ha találunk egy megfelelő helyszínt

Kevélység. Kapzsiság. Bujaság (luxuria, érzékiség). Irigység. Mohóság. Harag. A jóra való restség. 

A továbbiak megtalálhatók bizonyos tízparancsolatban.

Jó vagy rossz keresztényként, legalább kultúrkeresztényként vagy vallás nélküli, de nyugati civilizációnkban helyes életet élni kívánó emberként is természetes iránymutatásként, figyelmeztetésként és tükörként szolgálnak számunkra a főbűnök és a bibliai parancsolatok.

Újmagyar nyelven nevezhetjük őket életvezetési tanácsoknak is, réges-régi földi és égi coachok által megfogalmazva.

Talán erről nem is lehet, nem is érdemes többet mondani. A fenti bűnök és a mózesi parancsolatok már rég elmondattak, réges-rég. Mi, gyarló és bűnös emberek minden korban, minden helyzetben vagy ezek alapján éljük életünket, vagy sem. A szabad akarat, ugyebár. Az ajándék, ami lehetővé teszi számunkra a jó és a rossz közötti választást. Akár hívő keresztények, akár vallástalan, de a mi civilizációnk alapértékeiben osztozó emberek vagyunk.

A mostani, felbolydult Magyarországon is érdemes ezek alapján mindenkinek számvetést, önvizsgálatot tartania. Mindenkinek. Vesztesnek és győztesnek, fent lévőknek és talpasoknak, drukkereknek és szkeptikusoknak, bosszút kiáltó tömegeknek és mindenre legyintő kiégetteknek egyaránt.

Lehet ez akár egy nyugalmas folyópart is, ahol az ember látja, hogy úszik el a dinnyehéj, és hogyan áramlik a folyó, megállás nélkül a forrástól a tengerig, az elmúlt időkből a jövő felé. Mert az áramlás, az idő folyója sem áll meg sohasem. Törékeny elefántcsonttornyok magaslatából lehet a legnagyobbat zuhanni. A legtávolabbi horizontok fürkészése közben lehet a legkönnyebben a saját lábunkban elesni.

Van egy folyó itt, a Kárpát-medencénkben, Esztergomnál ömlik a Dunába: a Garam. Így tavasz idején frissen zöldellő ártéri fák között csordogál csendesen a nagyobb folyam felé. Ennek partján ült majd kétezer éve egy filozofáló vezető, a rómaiak császára, Marcus Aurelius, aki a kvádokkal folytatott kimerítő háborúskodások közepette töprengett életről és halálról, hatalomról és hivatásról meg az örök változásról, ami az egyetlen változatlan dolog ebben a világban. 

Olvassunk hát egy töprengő császárt, egy világbirodalom urát, aki valahol a Garam mentén elmélkedett így, amelynek vize akkor és ma is csordogált forrásától a tengerig, a múltból a jövő felé.

Nyitókép: Shutterstock