Választás 2026Választás 2026

Szijjártó Péter: A kettővel ezelőtti német kancellár ugyanúgy volt kiakadva Magyarországra a migráció miatt, mint a mostani Ukrajna miatt

2026. március 20. 10:32

A külügyminiszter szerint az idő Magyarországot igazolta, és most is így lesz.

2026. március 20. 10:32
null

A kettővel ezelőtti német kancellár ugyanúgy volt kiakadva Magyarországra a migráció miatt, mint most Friedrich Merz Ukrajna miatt, azonban a magyaroknak volt igaza egy évtizeddel ezelőtt is amikor a nyomásnak ellenálltunk – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A minisztérium közlése szerint a tárcavezető kifejtette, hogy a jelek szerint „a német kancellár továbbra is rendkívül ideges, feszült, és tovább fenyeget minket, hiszen hiába gyakoroltak óriási nyomást tegnap a magyar miniszterelnökre Brüsszelben, nem tudták elérni, hogy a 90 milliárd eurós ukrán hadikölcsönhöz a támogatásunkat adjuk, hiszen az ukránok továbbra is – persze Berlinnel és Brüsszellel egyeztetve – olajblokád alatt tartanak minket”.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Az Egyesült Államokból érkezett: ukrán titkosszolgálatok avatkoztak a magyarországi választásokba

Az Egyesült Államokból érkezett: ukrán titkosszolgálatok avatkoztak a magyarországi választásokba
Tovább a cikkhezchevron

„Mindaddig, amíg olajblokád alatt tartanak minket az ukránok, addig nem járulunk hozzá a 90 milliárd eurós hadikölcsönhöz. Ez mindenki számára világos, akárhogy is vannak kiakadva a németek, akárhogy is fenyegetőzik a német kancellár” – szögezte le.

Történt már hasonló

„De jusson eszünkbe, volt már valami hasonló eset körülbelül egy évtizeddel, két német kancellárral és vagy három német külügyminiszterrel ezelőtt? Igen, 2015 migrációs válság. Akkor ugyanígy fenyegettek minket a németek, akkor is ideges volt ránk a német kancellár, akkor is nyomást gyakoroltak a magyar miniszterelnökre, és megpróbálták elérni, hogy mi is beengedjük az illegális migránsokat. De mi ellenálltunk, kerítést építettünk, és nem engedtünk be egyetlen illegális migránst sem” – idézte fel.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a német kancellár akkor is nagyon ideges volt, és megpróbálták elérni, hogy engedjük be az illegális migránsokat, aztán mára kiderült, hogy a magyaroknak volt igaza.

„Elég, ha végigsétálnak a nagy német városok utcáin esténként, akkor látják, hogy igen, a magyaroknak volt igazuk. A magyaroknak volt igazuk akkor, amikor azt mondtuk, hogy mi nem engedünk be illegális bevándorlókat. Magyarország továbbra is a magyarok országa, egy biztonságos ország” – mutatott rá.

„2015-ben is tehát óriási volt rajtunk a nyomás Németországból, Berlinből, az aktuális német kancellár részéről, mi akkor is ellenálltunk, és igazunk lett. Most is nagy a nyomás rajtunk, most is ideges a német kancellár, de mi most is ellenállunk, és most is igazunk lesz. Mert az Ukrajnában zajló háború nem a mi háborúnk, nem a mi felelősségünk, nincsen közünk hozzá, ezért abból mi ki fogunk maradni akármilyen ideges is a német kancellár” – összegzett.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Pool/John Thys

 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bogdán
2026. március 22. 21:26
Szerintem is! Azóta még jobban utálom, amióta tudom,hogy Kapitánnyal a Schellnél dolgozott ez a kancellár. Csak rosszat akar nekünk!
Válasz erre
0
0
lyon-v-2
2026. március 20. 16:13
Helyes.
Válasz erre
0
0
iphone-13
2026. március 20. 14:58
DÖGÖLJÖN MEG A NÉMET NÁCI KANCIGÁNY
Válasz erre
0
0
Vata Aripeit
2026. március 20. 11:05
Végre! Igen így kell beszélni ezekkel a nagypofájú senkiháziakkal.
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!