Figyelem, nagy veszélyeket rejt a képernyő előtti nassolás – erre mindenképpen ügyelnünk kell

A gyermekkori elhízás egy klasszikus interdiszciplináris probléma, amelynél a területek felelőssége nem felcserélhető, hanem összeadódik. Az orvos egyedül itt tehetetlen.  Először is, a korreláció a képernyőidővel valós. A túlzott képernyőhasználat – legyen az videójáték vagy internet – egy­értelműen hozzájárul az ülő életmódhoz és azon keresztül a testömeg-gyarapodáshoz.

Az elhízás olyan betegség, amely már gyermekkorban súlyos fizikai szövődményekkel járhat.  Az esetek csupán elenyésző hányadában van a háttérben egyértelmű endokrin, genetikai vagy szervi ok. Az orvos feladata ezeket kiszűrni, a fizikai állapotot monitorozni és a szülőt a megfelelő lépések (például életmódváltás, dietetikus felkeresése) felé terelni. A kutatások szerint az esetek elsöprő többségében, 85-90 százalékában nem szervi okok, hanem rossz környezeti minták és pszichológiai problémák állnak a háttérben. 

A gyermek azt a mintát követi, amit otthon lát, mit esznek, hogyan kezelik a stresszt, hogyan viszonyulnak a mozgáshoz. A másik probléma az érzelmi evés. A pszichológiai dinamika gyakran már csecsemőkorban elkezdődik. A szülő, szeretetből vagy kompetenciahiányból, minden problémára (fáradtság, félelem, unalom) etetéssel reagál. Az ételt – főleg az édességet – jutalmazásra és vigasztalásra használja. A gyermek így azt tanulja meg, hogy az érzelmi szükségleteit evéssel kell kielégítenie. Ebből adódóan később a szorongást, a stresszt, a magányt is evéssel kezeli.  

Ugyanakkor mint majdnem minden, a gyermekekkel összefüggő egészségügyi kihívás, az elhízás is iskolai és kormányzati kompetenciát igényel. Az iskola-egészségügynek, a védőnőknek és a pedagógusoknak kulcsszerepük van a prevencióban. A kormányzat felelőssége pedig a szülők felvilágosításának és az olyan nemzeti megelőzési projekteknek a támogatása, mint a WHO COSI programja, amely a gyermekkori elhízást monitorozza. 

Jogosan veti fel az olvasó, hogy látjuk az eredménytelenséget. A mindennapos testnevelés bevezetése logikus és helyes népegészségügyi lépés volt. De önmagában miért nem elég? Egyrészt azért, mert nem tudja ellensúlyozni a táplálkozás és a családi minta hatását. Másrészt pedig léteznek adminisztratív kiskapuk, például sokan hoznak egyesületi igazolást az év elején, de aztán senki nem ellenőrzi, hogy valóban sportolnak-e. S van egy ennél sokkal mélyebb pszichológiai oka is a kudarcnak, ami a célcsoportot, a túlsúlyos gyerekeket illeti. Egy kutatás világosan kimondja: „a túlsúlyos gyerekek nem akarnak mozogni, mert kicsúfolják őket”.

A gyermeknek a mozgás nem az öröm forrása lesz, hanem a szorongásé. Ezzel a program éppen az ellenkezőjét éri el, mert a gyermek egy életre megutálja a mozgást. A megoldás a differenciált, a pszichológiát is figyelembe vevő, nem érdemjegyen, hanem elfogadáson alapuló gyógytestnevelés és mozgásprogram lenne. 

A szerző a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója

Nyitókép:  Shutterstock