Orbán móresre tanította Von der Leyent: megmutatta neki, mire képesek a magyarok (VIDEÓ)

„A szuvereintás jobb üzlet” – jelentette ki a Nézőpont Intézet vezetője.

Akár 16 Celsius-fok is lehet.

Pénteken eleinte északkeleten, majd délutántól a Dunántúlon és a középső tájakon alakul ki eső, záporeső. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 16 Celsius-fok között alakul – írja a Magyar Nemzet.
Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre lehet számítani – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat. A nappali órákban az Alföldön kissé alacsonyabb valószínűséggel eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 Celsius-fok között valószínű.
A délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0–7 fok várható – írja a lap.
Fotó: Kirill KUDRYAVTSEV / AFP