Szörnyűség történt Magyar Péterrel a Békemenet árnyékában, a saját cimborái alázták porig

2025. október 26. 07:30

Elkeserítő, hogy ilyen megtörténhetett 2025-ben.

2025. október 26. 07:30
null
Felhévizy Félix
Magyar Nemzet

„A Tisza Párt vezetőjével már annyi minden történt, mióta színre lépett, hogy még felsorolni is nehéz. Lehallgatta a saját feleségét, majd ebből akart politikai előnyt kovácsolni, a saját követőit sértegette, részegen jampizott egy szórakozóhelyen, kémtollakra vadászott, autós üldözésben vett részt, napraforgónak nézett egy gazt, lekapcsolta a titkosszolgálat az internetet, ahol éppen felszólalt – mondta –, és közben folyton folyvást hazudott. 

Egyik főembere, Tarr Zoltán nyíltan kimondta, hogy a választásokig nem beszélhetnek a konkrét terveikről, mert akkor megbuknának, ráadásul azt is kikotyogta, hogy nem is ők írják a programjukat. Szóval Magyar Péterrel gyakorlatilag minden megtörtént, ami megtörténhetett, volt itt minden, mint a búcsúban. Egyetlenegy dolog nem történt vele soha, mégpedig az, hogy igazat mondott volna. A mostani beszéde is kritikán aluli volt. Egy dolog volt, ami még nála is szánalmasabb: ahogy a cselédsajtója kommentálta az eseményeket.

Érdemes felidézni a Telex véleménycikkét Magyar Péter beszédéről, kapaszkodjanak meg:

»(…) A borús, sötét időben pedig a napnyugtával előkerültek a fáklyák, amelyek Magyar arcának adtak természetes megvilágítást, a pódiumra tett fény mellett. Mire lement a nap, és Magyar Péter a beszédének legfontosabb részéhez, az ígéretekhez ért, addigra úgy tűnt, mintha ő lenne a legnagyobb fényforrás a Hősök terén, a magyar uralkodók szobrai előtt. A dramaturgia egyértelmű volt: Magyar Pétert csak pár lépcső választja el a támogatóitól, Orbán Viktort viszont egy komplett színpadtechnika. (…)«

Ezek a mondatok a legdurvább Rákosi-időket idézik. Elkeserítő, hogy ilyen megtörténhet 2025-ben. Nem azzal van probléma, hogy elismerően írnak róla, hiszen azt a jobboldalon is megteszik a miniszterelnökről, ha meg vannak elégedve a mondandójával. Azonban ez a szervilis, behízelgő, csöpögős stílus gyomorforgató, ráadásul nagyon nem jó Magyar Péternek, sőt egyenesen szörnyű.”

Nyitókép: Balint Szentgallay / NurPhoto / NurPhoto via AFP

***

Ezt is ajánljuk a témában

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Necoure Yamakee
2025. október 27. 18:22
Nem is várok többet egy láthatóan nárcisztikus pszichopata rajongóitól. Ez a fáklyás performansz legutóbb az SA rendezvnyein volt menő, gondolom ott is hasonlóan rajongtak érte a göbbels újságirói.
Válasz erre
1
0
2025. október 27. 11:45
magyar péter ÉLET MOTTÓ SZERŰ ARS POETICÁJA: "AKI FINGOT VET, SZART ARAT!"
Válasz erre
0
0
tapir32
2025. október 27. 00:44
A Telextől nem vár mást az ember. Minden majomsághoz tapsol. Magyar Péter sztálinista személyi kultuszt épít amire a felmenői predesztinálják? Esetleg a hitleri nácizmus vezetőben való feltétlen hitét követeli meg (Führerprinzip)? Fakultatív.
Válasz erre
4
0
nyugalom
2025. október 26. 14:26
Bódis is megmondta, a kiskakas nem jár eleget pszichológushoz!
Válasz erre
8
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!