Szűrésre, magyar!

Manapság afféle divat a magyar egészségügyet ostorozni, nem mindig alap nélkül, bár az ellátáshoz való hozzáférésünk, hála a teljeskörű egészségbiztosításunknak is, sok esetben jobb mint Nyugat-Európában.

Azt gondoljuk, a rendelőkön, kórházakon múlik az egészségünk, azaz, hogy meddig és milyen minőségben élünk. Csakhogy ez így nem igaz. A WHO „Determinants of Health” nevű elemzései, a témával részletesen foglalkozó szakirodalom alapján egészségi állapotunknak csak 10–20 százalékát határozza meg maga az egészségügyi ellátás, elsősorban az akut betegségek esetén.

ezen belül is a megelőzés és a szűrés határozza meg. Tehát van itt valami, amivel gyorsan, látványosan, méghozzá aránylag olcsón lehetne javulást elérni. Egy eszköz, ami Magyarországon már most is igen széleskörűen elérhető, csak ritkán élünk vele: ez pedig a szűrés.

Alapvetés: az emberek sokáig és egészségesen szeretnének élni. Nekünk, magyaroknak azonban ez nem mindig sikerül. Egy 65 éves férfi nálunk még nagyjából 13 évnyi életre számíthat – ennek csak a felében lesz egészséges. Nyugat-Európában ez az arány: 20 év, abból 12 betegségmentes. Mi lehet ennek az oka?

Még egyszer: a megelőzés kulcsa a szűrés. Csakhogy nálunk az ingyenes szűréseken lesújtóak a részvételi arányok. Mammográfiára a 50–69 éves nőknek csak 30 százaléka megy el, miközben az OECD-átlag 54 %, a skandináv országokban 80 százalék felett. Vastagbélszűrés Nálunk 3 %, a svédeknél: 79 %. Méhnyakszűrés: nálunk 26 %, Svédországban 79 %. Ez nemcsak kulturális környezet kérdése, a szűrési rendszer hozzáférhetővé tételén és az érdekeltségen is múlik.

Közben lassan már a csapból is az életmód fontosságának hangsúlyozása folyik. Ez jó. Fontosak az üzenetek: ne dohányozzunk (figyelem: ma a magyarok 24 százaléka dohányzik, az OECD-átlag 16), mértékkel igyunk, tartsuk a súlyunkat! Egyelőre azonban ezen a téren sem mutatnak túl sok szépet az adatok.

A szakértők és az önjelölt életmód-guruk is elmondják, mit és mikor együnk, hogyan kerüljük a stresszt, mennyit és mit mozogjunk. Ez jó tendencia, a társadalom „megnevelése” szükséges, de csak lassan vezethet célra. Ráadásul a szociális helyzet igencsak meghatározza a mutatók alakulását.

A 2021-es OECD-adatok alapján százezer emberből nálunk 297 hal meg szívinfarktus vagy egyéb keringési rendellenesség miatt (ugyanez az adat Koreában 29, Lengyelországban 133, az OECD átlag 114, a 38 vizsgált országból a 36. helyen vagyunk). Hasonló a helyzet a stroke-halálozások esetében.

Hogy miért nem járunk szűrésre? Úgy vélem, ennek alapvetően két fő oka lehet: a hozzáférhetőség és az ösztönzés hiánya. Mindkét esetben egyszerű, nem túl költséges beavatkozásokkal lehetne növelni a részvételt, így javítani a megelőzés hatékonyságán, azaz egészségi állapotunkon.

Nézzük a hozzáférhetőséget! Országos programok, emlőszűrés, tüdőszűrés, méhnyakrák-és vastagbélrák-szűrés, kardiológiai szűrések rendelkezésre állnak. Csak nem megyünk el. Meghívóleveleket kapunk, amit sokszor kidobunk, elfelejtjük, nem jó az időpont, faluról még utazni is kell a szűrésre, s amúgy sem szeretünk bemenni a kórházba, rendelőbe, ha nem muszáj. A háziorvos, akiben a lakosság leginkább bízik, egyéni elhivatottsága szerint végez rendszeres vérnyomás-, vércukor-, koleszterinellenőrzést, de kompetenciája, eszközei idáig terjednek.

Vannak pozitív tapasztalatok. A Magyarország Átfogó Egészségügyi Szűrőprogramja keretében működő szűrőkamion például a 2500 fős Ruzsán hat nap alatt közel 600 embernél harmincezer vizsgálatot végzett el, ötvennyolcezer rizikófaktort elemeztek. Csak a vérnyomás alapján a résztvevő nők 18, a férfiak 34 százaléka tért el a normálistól, és ezek az emberek addig nem tudtak arról, hogy ilyen problémájuk van. Ez a „csendes gyilkos”, ahogyan a kardiológusok nevezik.

Szerintem olyan kamiont is kellene működtetni, ami elviszi vidékre a most még csak a kórházakban vagy rendelőkben elérhető, magasabb szintű eszközöket, például a kardiológiai ultrahangot, ami elsődleges diagnosztikai eszköz a szívbetegségeknél, vagy akár egy CT-berendezést. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) segítségével megoldható lenne a nyilvántartás és az utánkövetés.

A másik eszköz a motiváció, itt kettős stratégiánk lehetne, pozitív és negatív ösztönzés. Ami az előbbit illeti, például az lehetne jutalom a részvételért (mondjuk levásárolható kuponok) vagy egyéb munkahelyi kedvezmények (plusz szabadnap, cafetéria). Segítség lenne egy sms-emlékeztető is. Ugyanakkor vállalom: érdemes lehet negatív szankcióban is gondolkodni, amit alapos előkészítéssel és átgondolással össze lehetne kapcsolni a TB-járulékkal.

Sokan ellenzik a „szankciókat”, de kérdezzük meg: vajon igazságos-e, hogy az, aki vigyáz magára és időben kiszűrnek nála egy betegséget, ugyanannyit fizet, mint aki évtizedekig él szűrések nélkül, végül pedig, amikor beüt a betegség, akkor az elmulasztott szűrések árának a sokszorosát kell rákölteni a közfinanszírozott rendszerből?

Nem mi lennénk az elsők. A holland biztosítók csak annak adnak kedvezményt, aki részt vesz a szűréseken. Németországban, ha valaki sorozatosan elutasítja az ajánlott szűréseket, betegség esetén magasabb az önrésze. Amerikában az elmulasztott szűrések miatt magasabb biztosítási díjat kell fizetni.

Svédországban, ahol a részvételi arány kiugróan magas, semmilyen anyagi ösztönzőt nem alkalmaznak. Ott a bizalom működik az ellátórendszerben, és az emberek felelősségvállalása saját egészségükért. Mi még nem tartunk ott, de könnyen eljuthatunk oda. A javaslatom tehát nem bonyolult: bővítsük tovább a szűrések már amúgy is széles körét, „vigyük házhoz” a rendszert, de legyen mérhető és visszakövethető a részvétel, s vezessük be az ösztönzést! Ha ez beválna, akár pár éven belül javulnának az egészségügyi mutatóink, a daganatos megbetegedések korábban felismerhetők és gyógyíthatók lennének, a szívérrendszeri halálozás jelentősen csökkenne.

Ez nem utópia. Ez felelősség és lehetőség. Csak élni kell vele!

Nyitókép: Ina Fassbender / AFP