Rendkívüli!

Elárulták, milyen helyszínek jöhetnek szóba a budapesti békecsúcs kapcsán

Összenő, ami összetartozik: a Gyurcsány-érában tollasodott meg Magyar Péter új tanácsadója

2025. szeptember 30. 13:47

Bár Tanács Zoltán azzal az indokkal távozott cégétől, hogy „pihenni megy”, rövid időn belül a Tisza Párt belső köreiben találta meg új számításait.

2025. szeptember 30. 13:47
null

Több mint 30 közbeszerzést nyert 2004 és 2010 között az az IFUA Horváth & Partners néven futó vállalkozás, amelynek LinkedIn-profilja szerint 1999 és 2025 között munkavállalója, majd pedig résztulajdonosa volt Tanács Zoltán, akit tegnap jelentettek be a Tisza Párt új tanácsadójaként.

A nyilvánosan elérhető szerződések alapján a szóban forgó cég mintegy egymilliárd forintnyi bevételre tett szert ezekben az években

– írta a Magyar Nemzet.

A lap hozzátette, hogy az  IFUA Horváth & Partners-ben Tanács látványos karriert futott be:

mindössze tíz év alatt tanácsadóból partnerré (tulajdonostárssá) lépett elő. 

Tanács a cégen keresztül éveken keresztül dolgozott a balliberális kormányok minisztériumainak, hatóságoknak, egyetemeknek, kórházaknak – sorolták.

A Magyar Nemzet ismertette, hogy a szerződések között szerepelnek

  • informatikával,
  • kibervédelemmel,
  • energetikával,
  • közigazgatással,
  • egészségüggyel,
  • oktatással
  • és egyszerű tanácsadással kapcsolatosak is. 

További érdekesség, hogy az egyik nyertes közbeszerzésben a MÁV Cargo Árufuvarozási Zrt. cégszintű stratégiájának kidolgozását vállalta Tanács cége. 

A lap utóbbi tény kapcsán megjegyezte, hogy azt nem tudni, mi szerepelt pontosan a stratégiában, de arra bizonyosan mindenki emlékszik, hogyegy évvel később a második Gyurcsány-kormány kétfordulós pályázatot hirdetett a vállalat eladására, és el is adta a nyereséges vállalatrészt az osztrákoknak. 

Ezt is ajánljuk a témában

A kormányváltás után is jutott az állami pénzből

Az összeállításban arra is rámutattak, hogy bár Tisza Párt újdonsült tanácsadója az utóbbi hónapokban már komoly kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben, a 2010-es kormányváltás után sem hagyott fel a cégén keresztül az állami pénzek „felmarkolásával”. 

Mint ismert, Tanács Zoltán saját és a Tisza Párt bevallása szerint is ezen cégben mondott le 2025 márciusában vezetői pozíciójáról, azzal az indokkal, hogy „pihenjen”, de rövid időn belül feltűnt Magyar Péter politikai formációjának környékén. 

Az Opten nyilvánosan elérhető információi szerint ugyanakkor továbbra is résztulajdonosa a vállalkozásnak

– hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

Németországi nagyvállalatnak is dolgozott a Tisza új tanácsadója

Tanács Zoltán cége egyben a németországi Horváth AG nemzetközi tanácsadó cég magyar leányvállalata. A frissen igazolt tiszás tanácsadó először itt lett munkavállaló 1999-ben, egyből diplomája megszerzése után.

A Horváth AG az elérhető nyilvános információk szerint ugyanakkor nem egy magyarországi, hanem egy számos országban jelen lévő, stuttgarti központtal működő cég. Magyarországon csak egy leányvállalata van, a már említett IFUA Horváth & Partners Kft., amely évtizedeken keresztül állami megbízásokból tett szert különböző összegekre – fűzte hozzá az eddigiekhez a lap.

Nyitókép: képernyőfotó


Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2025. október 01. 10:53
Aki egy agresszív, folyamatosan hazudozó , fenyegetőző , jellemtelen ficsúrhoz szegődik, annak szintén nagy bajok vannak a jellemével, becsületességével.
Válasz erre
0
0
Palatin
2025. szeptember 30. 21:00
Poloskának kobakjában nem jár más csak ármány, Szegénykének az agyában van talán egy zárvány. Rosszra hajló híveinek ö olyan mint egy bálvány, Ám számunkra ö vezetöként lenne súlyos hátrány, Mert lelkében és jellemében sötét mint a kátrány.
Válasz erre
1
0
boldog-vagyok-mert-orban-viktor-azt-mondta-2
2025. szeptember 30. 19:56
Hatalmas a figura! Nagyszerű ember! Még a héten úgyis kiderül róla, hogy Soros-ügynök, LMBTQ-lobbista, brüsszeli ukrán kém. Na de komolyra fordítva, ő nagy fogás volt a Tiszának.
Válasz erre
0
1
bagira004
2025. szeptember 30. 18:24
Szentesi Horváth Mihály gimnázium igazgatónője fideszes , közben Szentes tősgyökeres kommunista város , most már érthető igazgatónőt megpróbálják kipiszkálni félre állítani.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!