Komolyra váltott az ügy: Magyar Péter botrányos kijelentései miatt a MÚOSZ-hoz fordultak

2025. szeptember 09. 16:46

Kocsis Máté levelet írt a MÚOSZ-nak.

2025. szeptember 09. 16:46
null

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője nyílt levélben fordult a Magyar Újságírók Országos Szövetségéhez (MÚOSZ), miután kifogásolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének sajtóval kapcsolatos kijelentéseit – írta meg az Index. A politikus kifejti, hogy Magyar Péter a közelmúltban arról beszélt, hogy egy Tisza-kormány idején bűncselekménynek számítana, ha egy sajtótermék tudatosan valótlanságot állít. 

Kocsis Máté szerint a Tisza Párt vezetője „börtönnel fenyegeti az újságírókat”.

Facebook-bejegyzésében a frakcióvezető élesen fogalmazott: szerinte a Tisza Párt „a fizikai atrocitásokon, a lincshangulaton és a megfélemlítésen túl” most már a sajtó szabadságát is veszélyezteti. Hozzátette: információi szerint a párt már konkrét javaslatot is készített a büntető törvénykönyv módosítására, amely egy esetleges kormányváltás után lépne életbe.

Kocsis Máté azt is kifogásolta, hogy a „baloldali és liberális újságírók hallgatnak az ügyről”

Ezért döntött úgy, hogy nyílt levélben fordul Kocsi Ilonához, a MÚOSZ elnökéhez, és állásfoglalást kér a szervezettől. A Fidesz frakcióvezetője levelében élesen kritizálta a MÚOSZ-t is, amelyet szerinte a „kommunizmusból örökölt hagyományok és tagok határoznak meg”

Úgy véli, hogy ha a szövetség következetes a sajtószabadság védelmében, akkor nem hallgathat Magyar Péter kijelentéseivel kapcsolatban.

Íme, Kocsis Máté levele:

 

Tisztelt Elnök Asszony!

Az elmúlt másfél hétben bejárta a hazai sajtót az a videófelvétel, amelyen Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és Dálnoki Áron, a párt gazdasági munkacsoportjának vezetője többkulcsos személyi jövedelemadó bevezetéséről értekezik egy pártrendezvényen. Azt is mondja az alelnök, hogy most erről nem lehet beszélgetni, és még számtalan olyan dolog van, amiről nem lehet. Választást kell nyerni, és utána mindent lehet – teszi hozzá.

Ezt követően 2025. augusztus 30-án Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Facebook-bejegyzésében nyíltan börtönnel fenyegette meg a neki nem tetsző tartalmat előállító újságírókat: »A leendő TISZA-kormány alatt bűncselekménynek fog számítani, ha egy sajtótermék szándékosan, rosszhiszeműen valótlanságot állít, főleg ha ezt az egyértelmű cáfolat után követi el.«

A hatályos jogszabályok alapján számos lehetősége van fellépni annak, aki magára nézve sérelmesnek tart egy sajtótermékben megjelent állítást. Ilyen a helyreigazító közlemény, a sajtó-helyreigazítás iránt indított per, illetve szűk körben büntetőeljárás is kezdeményezhető.

A Fidesz–KDNP javaslatára ezen a területen legutóbb 2023. június 2-án módosult a Büntető törvénykönyv. Az új szabályozás korlátozta az újságírók büntetőjogi felelősségre vonhatóságának esetköreit a közügyekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás esetén.

A Tisza Párt elnökének javaslata ezzel ellentétes irányt fogalmaz meg. A baloldali újságírók egyik harsány érdekképviseleti szervezeteként állásfoglalásra kérjük Önöket: a MÚOSZ miként viszonyul Magyar Péter fenti javaslatához? Támogatnának egy ilyen tartalmú törvénymódosítást? Milyen hatást gyakorolna mindez a sajtószabadság helyzetére?

Válaszát megköszönve, üdvözlettel,

Kocsis Máté frakcióvezető”

Fotó: Facebook

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ekrü123
2025. szeptember 09. 23:43 Szerkesztve
kimirszen 2025. szeptember 09. 16:53 • Szerkesztve "a közelmúltban arról beszélt, hogy egy Tisza-kormány idején bűncselekménynek számítana, ha egy sajtótermék tudatosan valótlanságot állít. Mi ebben a gond?"- Ameddig én döntöm el , hogy melyik sajtótermék állít tudatosan valótlanságot, addig semmi....Akkkor a Telex, 444, HVG már el is követték ezt a bűncselekményt... Amúgy szeretnéd, ha egy ilyen törvényt most a Fidesz megszavazna?
Válasz erre
0
0
bergmann
2025. szeptember 09. 18:57
A négyéves fiam nézett így a finomfőzelékre, mikor azzal biztattam, hogy ma finom ebéd lesz.
Válasz erre
1
0
llnnhegyi
2025. szeptember 09. 18:37
Máté! ✓✓✓
Válasz erre
0
0
nyugalom
2025. szeptember 09. 17:23
Ilike utan nyomoz vki? Megfenyegette poloska?
Válasz erre
6
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!