„A két elődömnek nem sikerült ellenállni, de én nem fogok engedni” – határozott kijelentést tett a miniszterelnök

2025. szeptember 12. 11:16

A miniszterelnök szerint az Európai Bizottság bele akar rángatni minket a háborúba.

2025. szeptember 12. 11:16
null

Péntek reggeli szokásos rádióinterjújában Orbán Viktor részletesen beszélt a szerdai lengyelországi incidensről, amely során orosz drónok hatoltak be a lengyel légtérbe. A kormányfő szerint ez a megtestesülése annak, hogy milyen veszélyes helyzetben is élünk.

Amikor beesik néhány drón, akkor mindenki felkapja a fejét, a háborús fenyegetettség folyamatos”

– jegyezte meg a miniszterelnök, aki szerint „a lengyelek a barátaink, és történelmi szövetségeseink, ezért ami az ő szuverenitásukat sérti, az számunkra is elfogadhatatlan”. 

A kormányfő Ursula von der Leyen szerdai beszédéről azt mondta, „három éve viseljük egy háború kedvezőtlen következményeit, miközben semmilyen felelősségünk sincs a háború kitörésében. A Bizottság bele akar rángatni minket a háborúba.”  

Mind az első, mind a második világháborúból ki akartunk maradni, de a németek akkor is belerángattak minket egy háborúba. A két elődömnek nem sikerült ellenállni, de én nem fogok engedni” 

– nyomatékosította Orbán Viktor, majd úgy folytatta, Európának arra lenne szüksége, hogy 

  • a zöld átmenetet, 
  • a szankciókat, 
  • a kereskedelempolitikát, 
  • a migrációs politikát,
  •  és az ukrajnai politikát is felülvizsgálják. 

Közölte: az összes olyan lépést át kéne alakítani, amiket eddig Ursula von der Leyen képviselt. „Ő nem fogja megváltoztatni az álláspontját, tehát ideje lenne hazamennie” – fűzte hozzá. A kormányfő rámutatott arra is, hogy tavaly elfogadták a budapesti deklarációt, de annak pontosan az ellenkezőjét csinálják. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Leskelődő
2025. szeptember 12. 13:54
"A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt!” Így legyen.
Válasz erre
0
0
2025. szeptember 12. 13:35 Szerkesztve
Orbán családjának is elkélne a védelem. Horthyt Hitler elcsalta, az országot megszállták és a fiát elrabolták. Ma már ennél is aljasabb a brüsszeli bagázs.
Válasz erre
5
0
catalina11
2025. szeptember 12. 13:32
bagoly-29catalina11 2025. szeptember 12. 13:28 Bocsi, Tisza Istvánra és Telekire utalt az I. és II. Vh kapcsán!" Akkor tévedtem, mert én Medgyessyre és Gyurcsányra gondoltam.
Válasz erre
2
0
bagoly-29
2025. szeptember 12. 13:26
Akinek van füle, az meghallja!
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!