Rossz hírt kapott Magyar Péter – ebben is Orbánnak lesz igaza

2025. augusztus 19. 12:18

Menczer Tamás szerint „Trump komoly tempót diktál, míg Brüsszelben épp most tanulják azt a régi mondást, hogy Orbán Viktornak nem igaza van, hanem igaza lesz”.

2025. augusztus 19. 12:18
null

Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója is reagált Magyar Péter azon bejegyzésére, melyben a Tisza Párt elnöke kezdeményezte, hogy Budapest legyen a Putyin-Zelenszkij béketárgyalás helyszíne.

Mint fogalmazott: „Ajjaj, Peti lába alól kicsúszott a talaj… Közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni…”.

Majd megjegyezte,

az, hogy Peti nem látja előre a világpolitika eseményeit, nem meglepő. Ez a brüsszeli gazdáinak sem sikerül.

A kormánypárti politikus arra is rámutatott, hogy „a békére azért van esély, mert Trump nyert Amerikában, és tárgyalt Putyinnal. (Ahogy ezt Orbán Viktor előre megmondta.)”

„Ursula és barátai 3,5 év alatt semmit sem tettek a békéért. Ők most néznek, mint hal a szatyorban, nekik nem osztottak lapot, legfeljebb székért könyörögnek Trump asztalánál” – írta Menczer.

Csak 3 és fél évet késett Magyar Péter

A kormánypártok kommunikációs igazgatója arra is kitért, hogy „Peti szerint kezdeményezni kell, hogy Budapest legyen a Putyin-Zelenszkij béketárgyalás helyszíne”.

Ennél a pontnál segített a Tisza-vezérnek, és tájékoztatta arról, hogy 

nem most, hanem 3,5 évvel ezelőtt ajánlottuk fel Budapestet béketárgyalás helyszínének.

Menczer Tamás posztját azzal zárta, „Trump komoly tempót diktál, nagy lépésekkel halad a béke felé. Míg Brüsszelben épp most tanulják – immár sokadszor – azt a régi mondást, hogy Orbán Viktornak nem igaza van, hanem igaza lesz”.

Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala

Ezt is ajánljuk a témában


Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2025. augusztus 19. 19:51
Magyar 🐒 Péter 3 évvel ezelőtt is korcsagyú, züllött volt. Titkolta. Az kirobbant belőle.
Válasz erre
1
0
Treeoflife
2025. augusztus 19. 17:46
"nem most, hanem 3,5 évvel ezelőtt ajánlottuk fel Budapestet béketárgyalás helyszínének." Ő is erre emlékszik, csak időközben elfelejtette, hogy közben "térfelet" váltott, és most kissé megzavarodott. Nem tudja melyik lábára álljon, ill. üljön ebben az elhíresült "pózban".
Válasz erre
1
0
Treeoflife
2025. augusztus 19. 17:38
Ez a senkiházi is feltalálta a gödörben a lukat. Persze azzal a lapos aggyal, amivel rendelkezik, nem is lehet belőle többet kinézni. Egyáltalán szembe mer még nézni önmagával a tükörben?
Válasz erre
1
0
Palatin
2025. augusztus 19. 17:26
Magyar Péter aranyköpései: Akarsz látni egy szürnyü rémet? Olvasd el a pedigrémet. Ha majd minden férfi visel burnuszt, Mi újraírjuk a magyar himnuszt. Én vagyok a nemzetvezér, Elvállaltam sok-sok pénzér Az dönti el majd a csatám, Hogy Wéber úr a keresztapám. Ha beletörnek is tüskéim, Fel Budára büdöskéim ! Mert tudtom szerint színe bordó, Nagy kedvencem a napraforgó. A hazugsággal fel nem hagyok. Inkább télen csonttá fagyok.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!