Borzalom New Yorkban: négy embert lőtt agyon egy ámokfutó egy felhőkarcolóban, majd magával is végzett

Az elkövető érvényes fegyvertartási engedéllyel rendelkezett. Az épület az NFL székhelye volt.

A külügyminiszter kendőzetlenül válaszolt Németh Balázs kérdéseire a Harcosok Órájában.
Szijjártó Péter volt a Harcosok Órájának vendége. A beszélgetés elején a külügyminiszter reagált a New York-i lövöldözésre, és részvétét fejezte ki az áldozatok családjának, hozzátartozóinak.
Szijjártó felidézett egy korábbi, kötcsei emléket, miszerint elhangzott egy kérdés az egyik beszélgetés végén, „hogy mit szeretnénk, ha öt-tíz év múlva újra találkozunk, hogyan nézzen ki Magyarország (...), és abban a pillanatban megszólalt a harang. Akkor az jutott eszembe,
hogy én azt szeretném, hogyha itt Magyarországon 10-15 meg 20 év múlva is délben a harang szólna.”
Elárulta: járt olyan nyugat-balkáni országban, ahol péntek délben kilépett a külügyminisztériumból, és azt hallotta, hogy az imám hangja szólítja imára az embereket, ami neki római katolikusként teljesen idegennek hatott.
„Én tisztelek minden más vallást természetesen, és tisztelem minden más vallás követőit is. De Magyarország egy ezeréves államisággal rendelkező keresztény ország. Mi egy keresztény nemzet vagyunk (...) És láthattuk, ahogyan az elmúlt években Brüsszel ezt a feje tetejére állította azzal, hogy illegális migránsok százezreit, millióit engedte be az Európai Unióba” – szögezte le.
Ezt is ajánljuk a témában
Az elkövető érvényes fegyvertartási engedéllyel rendelkezett. Az épület az NFL székhelye volt.
Szijjártó ezután emlékeztetett azokra a jelenetekre, amikor Röszkén az illegális migránsok a határkerítést ostromolták, és elutasítottak mindenfajta együttműködést a magyar hatóságokkal. Hozzátette, hogy mostanra láthatjuk, hogy Németországban hogy sikerült kezelni a bevándorlás kérdését – nem tudták megcsinálni.
„Tíz éve is éreztük már, hogy ez lesz a veszély –
mindeközben az akkori német és osztrák kancellár, meg jó néhány nyugat-európai politikus nyomást gyakorolt ránk, hogy engedjünk be mindenkit.
Én emlékszem rá: a CNN élőben közvetített arról a csuklós buszról, amin a migránsokat vitték Hegyeshalom felé” – idézte fel.
Szijjártó Péter az orosz-ukrán háborúról és Trump új ultimátumáról is beszélt. Mint fogalmazott: őszintén reméli, hogy nem kerül sor semmifajta törésre az amerikai és az orosz elnök között, mert szerinte a világ már attól egy biztonságosabb hely lett, hogy ők elkezdtek beszélni egymással.
„Mi itt élünk Közép-Európában, van egy világos történelmi tapasztalatunk, ami azt mondatja velünk, hogy ha az oroszok és az amerikaiak képesek egy civilizált együttműködésre, akkor a világ egy biztonságosabb hely,
hogyha erre képtelenek, akkor baj van”
– fejtette ki, hozzátéve, hogy ezért is tartja rendkívül felelőtlennek azt, ahogyan a nyugat-európai vezetők próbálják aláásni Trump béketörekvéseit és az amerikai-orosz tárgyalásokat.
A tárcavezető szerint hatalmas felelőssége a nyugat-európai vezetőknek, hogy a több mint három éve kitört háború esetében nem sikerült a háború lokalizálása vagy elszigetelése,
hanem globális problémává, sőt egy európai háborúvá tették az ukrajnai háborút.
Szijjártó leszögezte: nagyon komoly sebeket ejtett egymáson a két ország, nagyon komoly sérelmek halmozódtak fel; ráadásul sokan kívülről próbálnak belematatni a háborúba. „Az Európai Unió kannákkal hordja az olajat a tűzre” – húzta alá ennek kapcsán. „Az jól látható, hogy az amerikai elnök mindent megpróbált. Senki nem tett annyit ezért a békéért, mint Trump” – szögezte le a külügyér.
Szijjártó Péter arra is emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság elnökével,
Ursula von der Leyennel egy héten belül a világpolitika két fontos szereplője mosta fel a padlót.
„Először Kínában, utána pedig felmosta vele a padlót az amerikai elnök is. Tehát gyakorlatilag ma az Európai Unió arca, az Európai Bizottság elnöke megaláztatás és nevetség tárgya a világpolitikában. Ide jutottunk el” – fogalmazott. Mint mondta, szerinte ez azért van, mert nem lehet következmények nélkül a világpolitika két vezető erejéről lesajnálóan és bunkó módon beszélni. „Mert ahogy az európai politikusok az elmúlt nyolc évben Trumpról vagy a kínai vezetőkről beszéltek, az sokszor bunkó volt” – tette hozzá.
A külügyminiszter szerint a vámok tekintetében is ez az attitűd ütött vissza: hogy hosszú éveken keresztül úgynevezett „bunkóságverseny” zajlott Európában, és mindenki a legdurvább, legotrombább megjegyzéseket próbálta mondani Trumpra.
„Ennek az lett az eredménye, hogy 2,5%-os vám helyett most majd 15%-ot fizethetünk. Hát, tényleg óriási üzlet, fantasztikus. Hatszor annyi vámot fizethetünk, mint eddig, és Ursula Von der Leyen örül magának. Ráadásul ülnek mellette az emberek, és megtapsolják.
Az embernek szekunder szégyenérzete van, hogy egy ilyen ember képviseli az Európai Uniót”
– fejtette ki a tárcavezető, aki szerint az Európai Bizottság másodszor üti ki az európai autóipart, ami a gerincoszlopát adja az európai gazdaságnak.
Az adás utolsó részében a külügyminiszter az elmúlt napokban felröppenő álhíreket is cáfolt, ugyanis a hétvégén elkezdte terjeszteni a sajtó egy része, hogy a kormány szűkíti, nem pedig bővíti azoknak a körét, akik megkaphatják édesanyaként az SZJA-mentességet. Például, hogy a négy vagy többgyermekes édesanyáknak nem jár majd az SZJA-mentesség.
Mint reagált: ezzel szemben az igazság az, hogy lépésről lépésre már nem csak a négy vagy többgyermekes anyák, hanem októbertől a háromgyermekesek, majd jövő januártól már a kétgyermekes édesanyák is SZJA-mentesek lesznek.
A másik, amit a műsorvezető mindenképpen tisztázandónak tartott, hogy Magyar Péter elkezdte terjeszteni, hogy szándékosan gyújthatták fel az egyik olyan gazda földjét, akinél ő a múlt héten járt az Alföldön. Mint ismert: azóta kiderült, hogy szándékosságnak nyoma sincsen.
Szijjártó szerint az ilyesmi már egy bizonyos szinten alul van.
„Én megmondom őszintén, nem is értem. Eleve az milyen dolog már, hogy ez az ember úgy kezdi a politikai karrierjét, hogy lehallgatja a saját feleségét, majd ezt nyilvánosságra is hozza, szerintem onnantól kezdve ez elmond mindent az adott személyről” – zárta rövidre a Magyar Péter hazudozásával kapcsolatos kérdést.
Hozzátette: neki az a nagyon furcsa, hogy valaki éveken át vezet egy állami céget egy kormány alatt, éveken keresztül mindig ott ül a miniszterelnök évértékelőjén az első sorban, és önfeledten tapsol, elmegy Tusnádfürdőre, meghallgatja a miniszterelnököt, és szintén tapsol neki, illetve Mészáros Lőrincnél pályázik milliós állásra – akkor ez évekig jó volt, most viszont hirtelen minden rossz.
„Évekig nyilatkozott arról, hogy szuper a helyzet, szuperül dolgozik a kormány, fantasztikus dolgokat csinál, ő mint ennek részese állami intézményvezetőként, ő is fantasztikus dolgokat csinál. Majd egy év múlva azt mondja, hogy minden, ami történt, az szörnyű, ezt le kell váltani, ez nagyon rossz.
Szerintem sok mindent elmond a személyiségéről.”
Szijjártó ezután felidézte, hogy 2006 és 2010 között még úgy volt, hogyha volt valami baromság az újságokban, „inkább azt mondtuk, hagyjuk a fenébe, mert ha beleállunk és elkezdjük magyarázni, akkor csak életet adunk neki. De ma az interneten, a közösségi médiában – ahol tényleg minden szétspriccelt pillanatok alatt – muszáj vele foglalkozni, mert az embernek ott van a mobiltelefonján, és ha már többször látja, akkor még a végén el is hiszi” – mondta az álhírek terjedése és térnyerése kapcsán.
A harmadik fakenews-téma az volt, hogy elhangzott a legnagyobb példányszámú lengyel napilapban, hogy Orbán Viktor nagyon közel van a bukáshoz, mert az átlag magyar ma már nemcsak az átlag románnál, de még az átlag orosznál is szegényebb.
Ez az az eset, amikor az ember valami nagyon nagyot akar mondani, és akkor mond egy olyat, ami a totális hülyeség kategóriájába tartozik.
Hát ez itt most megtörtént. Nem tudom, ezt innentől kezdve hova lehet még fokozni: az átlag nem tudom én mi alatt fogunk élni. Én csak egy dolgot tudok mondani – egy csomószor versenyeztünk Lengyelországgal nagy beruházásokért, és a vállalatok minket választottak, nem Lengyelországot. Úgyhogy kérdezem, hogy ebből kell-e bármifajta következtetést levonni? Mondjunk mi is ilyen nagy dolgokat, hogy akkor most a lengyelek beruházásvonzó-képessége az átlag orosznál jobb-e vagy rosszabb? Szerintem nem érdemes erre a szintre elmenni” – jegyezte meg.
Románia kapcsán emlékeztetett, hogy Orbán Viktor Tusványos előtt beszélt román kollégájával, és kiderült, hogy Romániában olyan szintű megszorításokat kellett hozni, hogy befagyasztják a nyugdíjakat, befagyasztják a közalkalmazotti béreket, emelik az áfát; ezen felül leépítések vannak, nő az üzemanyag, az alkohol, a dohányáru jövedéki adója. „Egészen komoly baj van, és látszik, hogy tüntetések indulnak, és nagyon nagy a társadalmi elégedetlenség” – mondta.
Hozzátette ugyanakkor, hogy mielőtt kárörvendésbe csúszna bele bárki, „szeretném mondani, hogy ez nekünk rossz hír, mert nekünk Románia stabilitása és a román gazdaság fejlődése kulcskérdés.
Ugyanis Románia a második számú exportpiaca a magyar gazdaságnak”.
Leszögezte továbbá, hogy nekünk, magyaroknak nem érdekünk, hogy a románok gazdaságilag szenvedjenek, úgyhogy reméli, hogy meg fogják oldani ezt a helyzetet.
Az adásban Majka esete is szóba került, amire Szijjártó Péter elmondta, hogy ő nem tudja, „mennyi pénzt kapott, és honnan a művész úr”. Felidézte, hogy a covid alatt igyekeztek segíteni mindenkinek. „Igyekeztünk segíteni az előadóművész világnak is, hiszen nem lehettek fesztiválok, nem lehettek koncertek, és talán emlékszünk rá, hogy ezeket a garázskoncerteket, meg mindenfajta online térben zajló eseményeket támogattuk annak érdekében, hogy a művészvilág is át tudja vészelni ezt az időszakot. Kapcsolatban voltam én művész úrral abban az időszakban” – mesélte.
Úgy véli: ez így természetes volt. Hozzátette: „Én akkor találkoztam is a Péterrel talán többször is, mindig normális beszélgetésünk volt. Találkoztam vele anno a Campuson is, mert a nagyobbik fiam akart vele fotót. Ezért persze egy kicsit csalódás nekem megélni, ami most zajlik. Szerintem mindig korrekt voltam vele, mindig korrekt volt a közösségünk vele (...)
Amikor az ember nehéz helyzetbe kerül, és segítséget kap valahonnan, utána szerintem nem ez az illő viselkedés.
De mások vagyunk, másként gondolkozunk a világról” – magyarázta a tárcavezető.
Az adás végén még Ruszin-Szendi Romulusz is szóba került. Ennek kapcsán a külügyminiszter azt mondta, ez is egy nagy csalódás neki. „Mert ugye ott volt közöttünk. A mi kormányzati időszakunkban kapott nagyon komoly kinevezést. És utána így beszélni azokról meg azokkal, akik között ott volt, és soha nem jelezte semmifajta problémáját... – ezt emberileg én nem tudom hova tenni.”
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás