Robbant a hír: megváltozik a fél ország közlekedése, történelmi átalakítás kezdődik

2025. július 25. 22:47

Az ország egyik legnagyobb autópálya-építése veszi kezdetét.

2025. július 25. 22:47
autópálya

Lázár János építési és közlekedési miniszter a LázárLIVE Facebook élő adásában arról beszélt, hogy Magyarország legnagyobb autópálya-építése indul el a közeljövőben, ugyanis szeptember 15-én megkezdődik az M1-es autópálya nyolcsávosra bővítése, ami érinteni fogja az egész Dunántúl közlekedését.

Ezt is ajánljuk a témában

„Az M1-est 60 kilométer hosszan Budapesttől egészen Bábolnáig nyolcsávosítani fogjuk, ez 880 milliárd forintba fog kerülni.

 A munka szeptember 15-én kezdődik, és három év alatt kell a kivitelezőknek megvalósítaniuk a beruházást.

Ez lesz Magyarország legnagyobb autópálya-építése,

ami a legtöbb gondot fogja majd okozni az egész dunántúli közlekedésben, hiszen az 1-esre, a 8-asra, a kettő közötti utakra, Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, valamint Győr vármegyére is nagy hatással lesz” – jelentette ki Lázár János.

Megfogalmazása szerint úgy kell elképzelni az autópálya lezárását, hogy először Budapestről Győr irányába egy sáv marad meg és a másik oldalon lesz három sáv, mert a kétszer két sávot folyamatosan garantálni kell, de ezek szűkített sávok lesznek 60-80 kilométeres sebességkorlátozással.

 Célként nevezte meg, hogy az autópályára kényszerítsék a kamionokat és csak a személyforgalom jöjjön le a részben lezárt autópályákról.

Arra szeretnénk lehetőséget nyitni, hogy a személyautók az autópálya-hálózat mellett is tudjanak folyamatosan haladni, és ha kell, akkor alapvetően a kamionok várakozzanak

 – egyértelműsítette a miniszter.

A tárcavezető beszámolt arról is, hogy jelentős forráshoz juthat az Európai Beruházási Banktól a magyar állam a vasúti beruházásokhoz. Lázár János megemlítette a debreceni pályaudvar lehetséges felújítását és a szentendrei HÉV-vonal rekonstrukcióját is.

Nyitóképünk illusztráció. Forrása: MTI/Krizsán Csaba

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hijo-de-perra-4
2025. július 26. 11:42
Ez mar tervbe van egy ideje. EU penz nelkul sose fog felepulni
luisbathhelena
2025. július 26. 08:15
A Szhely-Zegerszeg-Kaposvar-Pecs- Szeged- BCsaba-Debrecen autopalyagyuru terve is megvan. Végre körbe is lehetne menni
luisbathhelena
2025. július 26. 08:08
Bp Babolna: 90 km. Csatolok. Remélem folytatják utána is Hhalomig.
hexahelicene
2025. július 26. 07:03
Ezzel most melyik politikus kaszál?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!