Miért van itt most az ideje, hogy kritizáljuk a Tisza Pártot?

„Ha nem fogalmazódnak meg az ellenzéki felhozatallal, jelen helyzetben a Tiszával szemben kritikák, az olyan lagymatag, ötlettelen, felszínes és kiégett politizáláshoz vezethet el, amit az ellenzék 2018 és 2022 között folytatott a parlamentben. Az ún. óellenzék bukásához azonban nem kizárólag a kritika hiánya vagy annak óvatos hangvétele, hanem az ellenzéki politikusok hozzá nem értése is vezetett.

Azt persze sosem fogjuk megtudni, mi történik akkor, ha az ellenzéki közvélemény megmondóemberestől, elemzőstől, újságíróstól nem tesz fel mindent az előválasztáson alapuló, majd egységben induló – összefogós – ellenzéki projektre. Sokan elmondták már az előző választások idején is, hogy a politikában kettő meg kettő nem mindig négy, ám ezek a vélemények többek közt az ellenzéki közönség aktuális reményre hangoltsága miatt sem értek célt.

Azt gondolom, hogy a totális önfeladás taktikáját legkésőbb 2022-ben el kellett volna felejtenie minden ellenzékinek, és a választások utáni nihilt, a kiégettséget és a reménytelenséget mára kritikus energiákkal kellett volna behelyettesítenie. Ha Magyar Péternek adott esetben meg is lehet adni a teljes körű ellenzéki felhatalmazást egy negyven százalék közeli szavazóbázis felépítésére, a szigorú visszajelzést már most nem szabad megspórolni. Ugyanis ennek hiányában, ha a Tisza adott esetben választást nyer, a győzelem és a siker mámorában Magyar azt gondolhatja majd, nem csak a politikai, de a korlátlan morális felhatalmazást is megkapta, és bőven érezheti azt, hogy bármit mondhat és bármit megtehet.

Ennek a nyilvánvaló jelei érzékelhetők a kampányban. Amennyiben az ellenzéki közvélemény hagyja, hogy Magyar Péter süketté váljon a kritikus hangokra – mondván, az mindig, minden esetben a rogáni agytröszt szándéka és terméke – és megfeledkezzen arról, kiktől kap felhatalmazást, akkor nagyon könnyen ott találhatja magát, ahol 2011-ben.”

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP