Kellemetlen: a 444 gigantikus bakot lőtt, besározta a NAV kommandójának egykori vezetőjét

2025. július 29. 16:29

Utána próbálták menteni a menthetetlent, de a gyanúba kevert parancsnok jogi lépéseket is tesz majd.

2025. július 29. 16:29
null

A 444 kedden megírta, őrizetbe vették és meggyanúsították a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kommandójának, a Merkur Bevetési Egységnek nemrég leváltott parancsnokát, illetve helyettesét. A portál ráadásul azt állította, hogy súlyos, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt fogták el a különleges egység egykori vezetőjét.

A Magyar Nemzet cikkében arra is felhívta a figyelmet, hogy az írás szerzője még arra sem vette a fáradságot, hogy a hasonló ügyekben nyomozó Központi Nyomozó Főügyészséget (KNYF) megkeresse, csupán az adóhatóságnak küldtek megkeresést.

A lap megkereste a KNYF-et, a nyomozó ügyészségtől pedig azt a választ kapta, hogy 

a megnevezett személyek nincsenek őrizetben és nem is gyanúsították meg őket.

Megszólalt a gyanúba keveredett parancsnok

A Magyar Nemzet arra is kitért, hogy a 444.hu portál szakmai hibájuk után egy újabb cikket közölt, megszólaltatva a volt parancsnokot, aki úgy nyilatkozott, 

jelenleg nyaral, nincs tudomása arról, hogy ellene bármilyen büntetőügyben nyomozás zajlana.

Kérdésre válaszolva megjegyezte, nem hallgatták ki sem tanúként, sem gyanúsítottként, és a történtek miatt jogi lépéseket tervez. A 444.hu ebben a cikkében már úgy mentette a menthetetlent, hogy állították: több hatóságot is megkerestek, mielőtt kitették volna a hírt, de érdekes mód az első írásukban ezt még nem említették meg – jegyezte meg a Magyar Nemzet.

A peches újságírói akciót Bayer Zsolt sem hagyta szó nélkül.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Bayer Zsolt

Magyar Nemzet

Idézőjel

Képzeld el, hogy éppen nyaralsz, s közben megírják rólad, hogy le vagy tartóztatva.

Nyitókép: Facebook


 

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ekrü123
2025. július 29. 20:08
KiraCeles 2025. július 29. 17:47 "De vajon honnan jött az infó?"- Lényegtelen. Ha saját kútfőből hazudtak akkor is gáz, de akkor is ha kapták az infót és ellenőrzés nélkül lehozták. Ilyet csak a gagyi újságírók csinálnak.
FeketeFehér
2025. július 29. 20:02
"szarvasbikaFeketeFehér 2025. július 29. 18:52 Még szerencse, hogy Petya válaszol a jobboldali sajtó minden kérdésére" Egyrészt én leszarom Petyát, másrészt viszont ő nem közhivatalnok, hanem egy politikai celeb.
FeketeFehér
2025. július 29. 19:55
"SzerintemFeketeFehér 2025. július 29. 18:56 Dehogynem balfasz, de az állami hivatalokhoz ugyanúgy nem fordulnak, mint ahogy a királyi TV-t is bojkottálják" És tényleg nem tudsz olvasni. :))) Csak alpári módon másokat cseszegetni indokolatlanul. Csak hogy ismerkedj a valósággal, a cikk megjelenése előtt a 444 kérdéseket tett fel a NAV-nak, és a NAV ellenőrző szervezetének. Csak ugye nyár van, és válasz nem igen jött, csak a második cikk után. De ezen ne izgasd magad, mert ha felizgulsz, nagyon alpáriba fordulnak a megszólalásaid. :))
mi-egy-nagy-vibralo-tojast-hasznalunk-2
2025. július 29. 18:49
Már a 2026-os híreket írják. Lámpavas, IFA-plató, Recsk reloaded...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!