Kaposvár például a korábbi összegeknek gyakorlatilag már a dupláját fizeti ki. Szita Károly tájékoztatása szerint nyitott a kormány az átalakításra.
Kaposvár polgármesterének azonban baloldali kollégáihoz is volt egy-két szava a szolidaritási hozzájárulást illetően. Emlékeztetett: ez az a pénz, amit az iparűzési adóval rendelkező települések fizetnek be az államkasszába azért, hogy mindazok a települések, amelyeknek nincs ilyen bevétele, ebből szintén fejlesztési forrásokhoz tudjanak jutni.
„Ez egy hosszú évek óta működő rendszer.
Magam is rosszul is veszem azt, amikor több baloldali polgármester, a főpolgármesterrel az élen meg akarja tagadni ennek a befizetését”
– hangsúlyozta Szita Károly. Hozzátette: nem biztos, hogy az adott város a saját tehetségének köszönheti, hogy van iparűzési adója, ahogy az sem biztos, hogy a másik település pedig a tehetségtelenségének azt, hogy nincs.