A budapesti Szabó Laura lett a 200. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a balatonfüredi Windisch Laura, második udvarhölgye pedig a szintén balatonfüredi Zsoldos Laura lett,
mindhárman elsőbálozók.
A 200. balatonfüredi Anna-bálon idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt. Közülük egy szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit, akik megválasztásuk után hagyományteremtő módon lesétáltak az Anna Grand Hotelből a Tagore-sétányra, és csokraikkal jelképesen megkoszorúzták a Balatont.
A bál szépei vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.
A névadó leány férje aradi vértanú volt, a bál a kezdetektől vonzotta a politikusokat és művészeket. Tragédia, hanyatlás, szocialista reneszánsz. Azt tudta, hogy Anna valójában Krisztina volt?
Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett.
A választ Katona Csabával, a Magyar Nemzeti Levéltár történészével és a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeumot vezető Barkó Ágoston atyával közösen kerestük.
Jókai rajongott a Balatonért, hosszú évekig minden nyarat balatonfüredi villájában töltött, és Erzsébet királynét is a magyar tenger melletti nyaralásra biztatta.
A névadó leány férje aradi vértanú volt, a bál a kezdetektől vonzotta a politikusokat és művészeket. Tragédia, hanyatlás, szocialista reneszánsz. Azt tudta, hogy Anna valójában Krisztina volt?
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 53 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Graf
2025. július 30. 09:29
Háááát, egyszerűen más a véleményem....,nem illik bántani a hölgyeket, biztosan vannak olyanok akiknek Ők a legszebbek.
Válasz erre
0
0
luman021
2025. július 28. 15:16
Nem állíthatunk haladást, miközben kiszervezzük az igazságtalanságot. Az egyenlőségnek nem szabadna határokat ismernie. A jó hír az, hogy a kereskedés erőt adott nekem – köszönet Pro Sheltonnak (@SheltonSGNL a Telegramon), aki több mint 320 ezer dolláros bevételhez segített.
ne máááá ránézésre a középső vagy 40 éves és minden csak nem szép.. mint a gonosz mostoha
.. mint a dalban... Lángos képű állat a babám....
..
jóó jóóó de a főcím mást ígér mint ami a képen van..
Válasz erre
2
1
Hotten Totta
2025. július 28. 04:34
Micsoda karót nyelt, mosolytalan, langaléta a győztes. A másik kettő mosolygós, kedves és szép.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!