Zivatarfront csap le az országra: jégeső, szélvihar és 35 fokos hőség is várható hétfőn

Hétfőn szinte az egész országot heves zivatarok, jégeső és viharos szél sújtja, miközben keleten még 35 fok feletti hőség tombol.

A DK elnöke szerint csak egy sokszínű, demokratikus ellenzék győzheti le Orbán Viktort.
Dobrev Klára az Indexnek adott interjúban úgy fogalmazott, hogy az ellenzéki szavazók a hátuk közepére sem kívánnak egy olyan Magyarországot, ahol csak jobboldali pártok ülnek a parlamentben, és nem akarják azt sem, hogy Orbán Viktor egypártrendszerét egy másik egypártrendszer váltsa fel. Szerinte azok, akik ma le akarják váltani Orbánt, egy színes, sokféle demokratikus közösséget alkotnak. A DK elnöke szerint a választók világos üzenete, hogy
soha többé ne legyen egyeduralma senkinek ebben az országban, sem egy pártnak, sem egy embernek.”
A politikus emellett elmondta, hogy a közvélemény-kutatások eredményeit fenntartásokkal kezeli, különösen a fideszes kutatóintézetek számait. A DK elnöke ahelyett, hogy a mérésekhez igazítaná politikáját, inkább saját világképe vezérli. A Gyurcsány Ferenc által alapított párt szerinte nemcsak létező, hanem erős politikai közösség, amit az is bizonyít, hogy az elmúlt hónapokban egyedül az ő jelöltjeik tudták legyőzni a Fideszt időközi választásokon – például Barcson, Angyalföldön, Újpesten vagy Pápán.
A jelenlegi válság Dobrev szerint két okra vezethető vissza: az egyik „a Fidesz egyeduralmára épülő, mérhetetlenül korrupt rendszer”, a másik pedig az önző, szociálisan érzéketlen jobboldali politika. Mint mondta, „tizenöt év alatt Európa legszegényebb országává váltunk, miközben Közép-Kelet-Európa egyik legsikeresebb állama voltunk.” Dobrev szerint az oktatás, az egészségügy és a mezőgazdaság is romokban van, és a kormány nem védte meg sem a munkavállalókat, sem az időseket.
Gyurcsány Ferenc volt felesége úgy látja, a kormányváltáshoz szükség van arra is, hogy a különböző ellenzéki pártok saját szavazótáboraikat mozgósítsák. Ugyanakkor kiemelte, hogy ő maga nem tartja magát alkalmasnak arra, hogy a kiábrándult fideszeseket szólítsa meg:
Nem én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy a fideszeseket vagy a frissen kiábrándult fideszeseket mozgósítsam.”
Ehhez szerinte egy olyan jobboldali pártra van szükség, amely tiszteli az alapvető demokratikus értékeket, miközben a DK azokhoz a baloldali szavazókhoz szól, akiknek ma is fontos a szociális igazságosság és a valódi európai elköteleződés.
Nyitókép: Dobrev Klára Facebook-oldala
***
Ezt is ajánljuk a témában
Hétfőn szinte az egész országot heves zivatarok, jégeső és viharos szél sújtja, miközben keleten még 35 fok feletti hőség tombol.