Dobrev: Nem cserélhetjük le Orbán egypártrendszerét egy másikra

A DK elnöke szerint csak egy sokszínű, demokratikus ellenzék győzheti le Orbán Viktort.

Dobrev Klára bizonyára meg lenne sértve, ha konzervatívnak titulálnák.
„A marxista terminológiában a konzervatív azt jelentette: maradi, visszahúzó, fejlődésképtelen, retrográd. Holott a fogalom s a mögöttes tartalom lényege a megőrzés, a hagyományok tisztelete, a múltra való építkezés.
Dobrev Klára bizonyára meg lenne sértve, ha konzervatívnak titulálnák, de az index.hu-n megjelent interjúja alapján pontosan ebbe a régi értelemben vett fogalomkörbe lehet sorolni az egész jelenséget DK-stul, pártelnököstül, programostul, világlátásostul.
Dobrev a baloldal nélkülözhetetlenségéről beszél egy olyan korban, amikor egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a felosztás teljesen anakronisztikussá vált. Az elbocsátott dunaújvárosi munkásra való hivatkozás a régi jó szakszervezeti időket, a munkásmozgalom veretes korszakát idézi. Az átlagpolgár hétköznapi problémáinak felkarolása jó kis demagóg lózung, de a XIX. századi marxi értelemben vett proletár, kisemmizett kisember nincsen, senki nem is tekint magára így, sorsának jobbra fordulását egészen másként képzeli és másra van szüksége, mint hogy a párt a hóna alá nyúljon.
Ezt is ajánljuk a témában
A DK elnöke szerint csak egy sokszínű, demokratikus ellenzék győzheti le Orbán Viktort.
Taktikai okokból a nemzeti oldalnak akár jó is lehet, ha a DK önállóan, nagy csinnadrattával elindul, mert – főleg, ha az egyéni körzetekben is törekszik a szavazatszerzésre – megoszthatja az ellenzéket. Ez persze csak hatalomtechnikai kérdés, mert ha a választópolgárok – akár csak relatív, de a többiekhez képest markánsan kirajzolódó – többsége a jelenlegi kormányra szavaz, az mindenképpen súlyosabb legitimáció, mintha egy szedett-vedett, csak a tagadásban egységes koalíció kerül hatalomra.
A felmenőiről természetesen senki sem tehet, nem felelős azok tetteiért. De Dobrev Klára politikai belépője mégis csak onnan ered, hogy a kádári diktatúra meghatározó, fontos, egyáltalán nem csak mellékszerepet betöltő alakjának, a Nagy Imre kivégzését a Parlamentben bejelentő Apró Antalnak az unokája.
Ezt is ajánljuk a témában
A feljelentést – mint állítja – azért tette, hogy „megkímélje a hatóságokat a felesleges munkától”.
Ezért is abszurd, amikor az ukrán konfliktusban harcosan felemeli szavát az orosz agresszió ellen; ő, aki odahaza anyukával, nagypapával együtt örvendezve élvezte előnyeit a brutális orosz agresszió következtében létrejött és fenntartott államrendnek. Aminek a família olyan mélyen és hosszú távon volt a kedvezményezettje, hogy a kis Klára még most is ennek hátszelével és az így gyűjtött kapcsolatokkal és vagyonnal alapozza meg a politikai karrierjét. És ha hagynánk is az Aprót, (bár nehéz, mert halálakor Klára már 22 éves, felnőtt nő volt, tehát nem pusztán a térdén lovagolt, hanem bizonnyal egyébről is szó esett közöttük), még mindig ott vannak az évek, amiket Gyurcsány feleségeként és (nem csak házas-) társaként töltött a magyar közéletben.
Oly mértékben téved el milliárdos vállalkozói családi háttere, az európai politikában eltöltött évek és az idejétmúlt ideológiai felosztás dzsungelében, hogy így definiálja saját oldalát: »Baloldalinak lenni azt jelenti, hogy nemet mondunk arra a politikára, amely a multinacionális cégek érdekeit szolgálja, és a milliárdos oligarchák adókedvezményeire épül ahelyett, hogy arra költene, ami valóban számít: könnyebbé tenni a magyar emberek életét.«
Az elv szép, a gyakorlat vizsgáján azonban megbukik, hiszen láttunk olyan baloldali kormányzást, amely devizahitellel és a hazai vállalkozásoknak az elmenetelt kínáló filozófiájával éppenséggel a multinacionális cégeket (sőt külföldi kormányok érdekeit) szolgálta ki. Ellenben van egy úgynevezett jobboldali kormányzás, amely az adókedvezmények és – elsősorban munkához kötött – pénzügyi segítségek egészen páratlan rendszerét építette ki a magyar emberek életének megkönnyítése céljával. Ettől persze nehéz az elbocsátott munkás helyzete és szomorú a csípőprotézisre váró beteg sorsa, senki sem vitatja. Ha Jézus Krisztus lenne az egészségügyi miniszter, ő könnyedén gyógyítana meg sántát, bénát, vakot, de hát az ő adottságaival nem versenghetünk. Ráadásul ő maga is azt mondta – és elérkeztünk a mindenkori marxista baloldal kudarcának fő okához –, hogy az ő országa nem e világból való. Vagyis célt, értelmet, menyországot, üdvösséget itt hiába keresünk. Az életünk csak az út az igazság felé, nem maga a megérkezés.
Szerencsére az ellenzékiek, ahogy várható volt, meg is orroltak Klárára – vagy legalábbis ezt a forgatókönyvet húzták elő –, mert most abban az illúzióban ringatják éppen magukat, hogy ha csak a Tisza indul, akkor győznek.
Ezt is ajánljuk a témában
Mondván bűncselekményt követett el és nem kíván mentelmi joga mögé bújni.
Jóllehet attól nem lesz egy párt egységes, ha mindenki visszalép a javára. Lehet, hogy nyer, de aztán teljes káosz jön, mert nem lehet egyszerre megfelelni DK-s agg kommunistáknak, pesti liberálisoknak, viccpárti idétleneknek, jobboldali elhajlóknak, feministáknak és családon belüli erőszakolóknak.”
Nyitókép: Dobrev Klára Facebook-oldala
***