A rózsafüzér mint gyűlölködő, ítélkező fegyver? Álljon meg a menet!

„A rózsafüzér, mint gyűlölködő, ítélkező fegyver? Álljon meg a menet!

A napokban kikerült az internetre egy hosszabb okfejtés – a Pride ideje alatt a 35 fokban tűző napon, térden állva rózsafüzérező híveket kritizálandó – egy egyébként katolikus közéleti szereplő tollából (őt most nem nevezném meg, hogy a személye ne vigye el a fókuszt a jelen írás tartalmáról), ami több katolikus hívő által is meg lett osztva, meglepő módon pozitív felhanggal.

Ez az írás úgy fogalmazott, hogy a Pride egy békés önkifejezés, egy méltóságünnep, míg a vele egy időben zajló rózsafüzérezés nettó demonstratív ítélkezés, amely a vallást eszközzé silányítja. Erre reagálnék most, hogy miért hatalmas csúsztatás ez?

1. Nem az ítélkezés, hanem a valóság szeretete vezet az imára
A keresztény hitből fakadó ima – akár egyedül, akár közösségben végzett – soha nem lehet pusztán „demonstráció”, kiváltképp nem provokáció. Ha mégis annak látszik, az nem a hívő hibája, hanem a világ torz tükre. Különösen akkor fontos ez, ha a másik oldalon nem csupán egy szimpla közösség, hanem egy olyan mozgalom áll, amely a teremtés rendje és a klasszikus, bibliai emberkép ellen lép fel. Ez a Pride, és ez nem egyszerűen „büszkeség”, hanem ideológiai gőg.

2. A Pride nem önazonosság, hanem ideológiai forradalom

A kortárs Pride-mozgalom nem pusztán arról szól, hogy az emberek bizonyos jogokért harcolnak, bár kétségtelen, innen indult a dolog. Már a mozgalom kezdete is lázadás: a Stonewall Innben történtek, amelyre az LMBTQ-közösség, mint „felszabadulás” emlékezik vissza, valójában egy melegbárban végzett rendőrségi razziára adott erőszakos válasz volt. Innen indult a »meleg felszabadítási mozgalom«, amelynek kifejezett célja – nyíltan bevallottan – a társadalom átalakítása.

Ez az ideológia nem elégedett meg azzal, hogy az emberek »elfogadják« a másságot – célja a normák eltörlése. Ezt támasztják alá az olyan szerzők, mint Marshall Kirk, Hunter Madsen, vagy a Gay Liberation Front alapítói, akik nyíltan beszéltek arról, hogy az amerikai társadalmat »át kell szerkeszteni«. És nem csupán gondolati szinten: a mozgalom hatalmas nemzetközi intézményrendszert épített ki (pl. ILGA), és dollármilliárdokban mérhető pénzügyi támogatottsággal bír, olyan multimillárdosok által, mint az egyébként meleg Tim Gill, a transz Jennifer Pritzker, vagy a napjait »transzhumánként« tengetni próbáló Martin Rothblatt, vagy épp az Európai Bizottság.

A Pride tehát korántsem egy egyszerű önkifejezés – hanem egy antropológiai forradalom ünnepe, amely tagadja a teremtett emberi természetet, a férfi és nő közötti komplementaritást, és a heteroszexualitást, mint az emberi természetbe írt szexuális rendet.”

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

***

***