Kiderült, miről tárgyalt Zelenszkij és Trump embere

Zelenszkij kiemelte, hogy a növekvő orosz támadások miatt a fegyverellátás és a légvédelem fejlesztése továbbra is Ukrajna egyik legfontosabb prioritása.

Kinek szólt egy kis elérésű portál interjúja Volodimir Zelenkszkijjel?
Heves vitához vezetett az ATV ÖT című műsorának résztvevői között a közelmúltban a Válasz Online által készített interjú Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel. Arról mérgesedett el a vita, hogy az interjúval kinek üzent az ukrán elnök. Dévényi István, a Magyar Hang újságírója megjegyezte, Zelenkszkij nem mondott Orbán Viktor miniszterelnökről rosszakat. Ezt állította párhuzamba a magyar kormány szerinte Ukrajna-ellenes kampányával.
Kapcsolódó vélemény
Szégyellje magát!
Hont András publicista válaszában ingerülten tette helyre az újságírót. Emlékeztetett, hogy Orbán Viktor már a háború elején megmondta, amely egyre nyilvánvalóbb, vagyis azt, hogy Ukrajna nem győzi le az oroszokat és nem lesz képes visszafoglalni az oroszok által megszállt területeket. Egy másik példát is említett: szerinte nem csak az európai embereknek kellene a nyugati sajtóban gyakran hangoztatott morális kötelezettségként vállalniuk a magasabb megélhetési költségeket.
A publicista úgy véli, nem elfogadhatatlan a kormány azon kommunikációja, hogy a magyaroknak ne kelljen többet fizetniük az energiáért, miközben az ukrán elit kivonta magát a felelősség alól.
Konok Péter történész a vita kapcsán megjegyezte, érdemes feltenni a kérdést, hogy a magyar közvélemény miért fogékony az ukránellenes kormányzati kommunikációra. A vendégek abban már egyetértettek, hogy Ukrajna és az ukránok sosem voltak népszerűek Magyarországon.
A résztvevők abban is egyetértettek, az interjú kapcsán a legérdekesebb kérdés, hogy mi igaz azokból, amelyeket az ukrán elnök a magyar titkosszolgálatokkal kapcsolatban állít. Az Ukrajna által indított propagandaháborúról korábban ITT írtunk.
Kapcsolódó vélemény
Zelenszkij nyilván tolja a mantrát: addig akar háborúzni, amíg térdre nem kényszeríti az oroszokat.
Nyitókép: képernyőfotó