Figyelmeztetett Nógrádi György: Lejárt a határidő, menthetetlenül folytatódik a háború
„Irán súlyos következményekről beszél” – fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő.

„A polgári védelem stratégiai fegyver. Legalább olyan fontos mint a légvédelem” – szögezte le Robert C. Castel.

Robert C. Castel Facebook-oldalán részletes beszámolót közölt az iráni ballisztikus rakétatámadásokról, valamint arról is, hogy azok napi szinten mennyi emberéletet követeltek.
„Szokásomhoz híven, itt a napi statisztika. A sérültek számát nem tüntettem fel, de minden támadóhullám után több tucat, esetenként száznál is több sérülttel kell számolnunk. Ezek döntő többségükben könnyű sérülések. A legfontosabb tanulság Magyarország számára, hogy a polgári védelem (óvóhelyek, mentőalakulatok, applikációk) stratégiai fegyver. Legalább olyan fontos mint a légvédelem.

A gazdasági diszlokáción kívül ez az amit az iráni katonai erő produkálni képes.
Érdemes összevetni a Hamász által, nagyságrendekkel szerényebb eszközökkel okozott hatalmas kárral (1200 halott a háború első napján). Elgondolkodtató” – jegyezte meg a biztonságpolitikai szakértő.
Ezt is ajánljuk a témában
„Irán súlyos következményekről beszél” – fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő.

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Százezer tartalékost mozgósított a zsidó állam.


Kommunikációban erősek, hadrafoghatóságban gyengék: a Halandók Koalíciója üres raktárakkal és létszámhiánnyal indulna neki Ukrajnának.


A műveletet Irán legfelsőbb vezetőjének meggyilkolása miatti „bosszúból” vállalta magára a síita terrorszervezet.
