Földig hajolt a NATO diplomáciai apparátusa Hágában – nyilvánvalóvá vált, milyen értékes az Orbán-Trump szövetség

A Die Welt szerint elképesztő körülmények között zajlik az idei NATO-csúcstalálkozó.

Ma reggel izzadtan arra ébredt az ukrán kémek gyöngye.
„Köszönjük forrófejű Peti pojácának a több mint kétmillió magyar által leadott szavazat semmibevételét és megkérdőjelezését! »Szeretni« fogják az emberek!
Nyilván fáj neki, hogy ez bizony kétszer annyi, mint ahányan a tiszásoknak rendezett pártszavazáson részt vettek. (Ami természetesen egy manipulált szavazás volt, mint minden a Tisza Pártban, erről szóló bizonyítékok később.)
Ma reggel izzadtan arra ébredt az ukrán kémek gyöngye, hogy valamit muszáj lesz hazudnia a VOKS2025-ről, mert ez a 2,2 millió szavazat lerombolhatja Hann Endre bácsi mediános manipulációját. Érezte Peti, hogy átlépték a hihetőségi küszöböt, és már neki is feltűnt, hogy inkább kineveti őket az ország a kamu közvélemény-kutatásaikkal. (Hann Bandi bácsit és a Mediánt már a bukott perei óta.)
Kitalálta hát, hogy hazudik egyet (mégsem múlhat el nap anélkül), majd ráböfögte a rokinyuginak, alkesznek, büdösnek nevezett szektásaira, hogy a kétmillió szavazat, az tulajdonképpen csak ötszázezer. Mert neki ezt egy postás mondta.”
Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
A Die Welt szerint elképesztő körülmények között zajlik az idei NATO-csúcstalálkozó.