Szimatot fogott az újságíró: rejtélyes körülmények között szívódott fel Gyurcsány Ferenc

„Miért olyan a DK-tagoknak küldött búcsúlevele, mintha nem is ő írta volna?” – tette fel a kérdést Kulifai Máté.

„A Tisza Párt biológiai értelemben ugyan egy generációval fiatalabb, mint a DK, de „Magyar Péter Gyurcsány Ferenc gyermekeként marad velünk” – mondta a miniszter.
Konszenzus van abban, hogy a piaci versenyben állami szabályozókra szükség van, de ennek határairól lehet vitatkozni – válaszolta az árréskorlátozás kiterjesztéséről feltett kérdésre a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Fesztiválján.
Gulyás Gergely a Közös ügyeink manapság címmel tartott beszélgetésen válaszolt az árréskorlátozáson túl a német-magyar és a magyar-román kapcsolatokat, Ukrajna uniós csatlakozását, a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelmet, valamint Magyar Pétert és Gyurcsány Ferencet illető kérdésekre is.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az árréskorlátozás a kereskedelmi hasznot nem szünteti meg, de az árakat így mérsékelni lehet, és az inflációra is pozitívan hat.
A német-magyar kapcsolatokról Gulyás Gergely úgy nyilatkozott, hogy a kapcsolat politikai dimenziója bő egy évtizede terhelt, mert a német nyilvánosságban, a német sajtóban nincs meg az a sokszínűség, amelyet Magyarországon meg lehet tapasztalni, és Magyarországot mindig úgy tüntették fel, mint „az Európai Unió ellenálló rosszfiúja”, azaz „mindig kritikával szemléltek bennünket”.
De azok az erők, amelyek nyíltan gyűlölik a magyar kormányt most ellenzékben vannak, a kormánykoalíció egyik alkotója, a Kereszténydemokrata Unió (CDU), illetve bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusainak egy részével pedig jó viszonyt ápol a magyar kormány, így a kiindulási pont pozitívabb, mint korábban – emelte ki.
A román elnökválasztással a kormánynak nincs dolga, majd a megválasztott elnökkel lesz az a feladata, hogy együttműködésre törekedjen
– mondta a miniszter.
Ukrajna európai uniós csatlakozásával kapcsolatban azt hangoztatta, hogy sok szempontból ellentétes az európai érdekekkel, de az EU vezetői nem Európa érdekeit nézik.
Magyarország is segít Ukrajnának humanitárius szempontból, de a kormány úgy véli, hogy Ukrajna háborújának, működésének, majd helyreállításának költségeit nem a magyar embereknek kellene megfizetniük – mondta Gulyás Gergely.
A kábítószer-kereskedelem elleni hatékonyabb fellépésre a miniszter szerint azért volt szükség, mert az elmúlt években – elsősorban vidéken – a fiatalok körében az alkohol helyét átvették a szintetikus drogok, amelyek – mint fogalmazott – sokkal veszélyesebbek, mint „két sör”.
A miniszter szerint Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) lemondott elnöke is alkalmatlan a politizálásra. Gyurcsány Ferenc visszavonulásával szerinte nem lesznek nagy változások, hiszen volt felesége vezeti tovább a Demokratikus Koalíciót (DK) ugyanazokkal, akikkel együtt Gyurcsány Ferenc is vezette.
A DK létrejötte óta rendkívül kártékony párt volt a magyar belpolitikában, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége pedig az ország legrosszabb időszaka volt – jelentette ki a miniszter, hozzátéve, hogy a Tisza Párt nyilvánosság előtt megjelenő politikusait nézve pedig
úgy látni, hogy versenyképesek az alkalmatlanságban a Demokratikus Koalícióval, így nem látni érdemi különbséget a két párt között.
A Tisza Párt biológiai értelemben ugyan egy generációval fiatalabb, mint a DK, de „Magyar Péter Gyurcsány Ferenc gyermekeként marad velünk” – mondta a miniszter.
(MTI)
A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Bruzák Noémi