Gyorshajtók
A főkapitány szerint ami az utakon történő baleseteket illeti, elsősorban a gyorshajtás mint az egyik fő baleseti ok visszaszorítására kell hathatós intézkedéseket tenni.
„A főpolgármesternél ezért öt éve kezdeményeztem úgynevezett traffibokszok kihelyezését. A főváros tavaly az Országos Rendőr-főkapitánysággal együttműködve 18 helyszínen fix telepítésű sebességmérő készülékeket helyezett ki, aminek az eredményeit már látjuk is: hónapról hónapra egyre kevesebb a kamerák által rögzített gyorshajtó” – jegyezte meg.
A hídfoglalás kapcsán leszögezte: a Budapesti Rendőr-főkapitányságra tavaly több mint 1500, a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényt jelentettek be.
Ehhez képest mindössze 13 gyűlés megtartását tiltották meg, ami nem éri el az egy százalékot.