Kész, ennyi volt a tavasz az előrejelzések szerint

2025. május 30. 07:23

Végre-valahára: a hétvége elhozza az igazi nyári hangulatot.

2025. május 30. 07:23
null

Csütörtökön általában sok napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett. A keleti harmadban azonban felhősebb maradhat az idő, eső, záporeső is ott várható a legtöbb helyen, zivatarok is kialakulnak. Ezzel szemben nyugatabbra csak helyenként lehet zápor, zivatar. Éjszaka csökken, majd hajnalban nyugaton ismét növekszik a felhőzet, megszűnik a csapadék.

A hétvége azonban elhozza az igazi nyári hangulatot: pénteken még változóan felhős időre és helyenként záporra számíthatunk, az északnyugati szél élénk lesz, a hőmérséklet pedig 19 és 24 fok között alakul. Szombaton már sok napsütés várható, a tavasz utolsó napján pedig megkezdődik a nyárias felmelegedés, 24-29 fokos csúcsértékekkel és csak kevés gomolyfelhővel az égen. Vasárnap szinte zavartalan napsütés lesz, csak fátyolfelhők szűrhetik a fényt, csapadék nem valószínű, 

miközben 25-30 fok közötti melegre számíthatunk, délen akár kánikulával.

Hétfőn napos idő mellett gomolyfelhők is lesznek, délutántól elszórtan záporok, zivatarok alakulhatnak ki, a maximum 31 fok körül tetőzik. Kedden napos, gomolyfelhős idő várható, délután szintén lehetnek záporok, zivatarok, miközben továbbra is nyárias, 26-27 fokos meleg marad.

(MTI/Mandiner.hu) 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: ELLEN ROONEY / ROBERT HARDING PREMIUM / ROBERTHARDING VIA AFP

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tikkadt-szocske
2025. május 30. 12:10
Ma a hőmerséklet mindenhol eléri a hőmérő higanyszálát.
lesmiserables
2025. május 30. 12:04
Fasznak hiányzik ez a dög meleg. Amúgy 2 nappal előre nem tudják milyen idő lesz nem hogy egy hétre vagy hónapra
Obsitos Technikus
2025. május 30. 10:17
Egyszer az a baj, hogy hideg van tavasszal, másszor az a baj, hogy meleg van, semmi se jó nektek firkászok :-D Mérsékelt égövnek hívják amúgy ezt itt :-))
tikkadt-szocske
2025. május 30. 08:04
"A keleti harmadban azonban felhősebb maradhat az idő, eső, záporeső is ott várható a legtöbb helyen, zivatarok is kialakulnak. Ezzel szemben nyugatabbra csak helyenként lehet zápor, zivatar." Szóval zápor, zivatar mimdenhol lehet. Köszönjük Meteorológus, ha te nem lennél, meg a penész, akkor ki enné meg a kenyeret?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!