amikor valaki a fegyveres erőket lázítja, és lényegében folyamatos hangulatot kelt a haderőfejlesztés irányaival és végrehajtásával kapcsolatban, az már önmagában is nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
A felmentésében szerepet játszó legfontosabb szempont azonban Ukrajna-párti viselkedése volt – húzta alá.
Felidézte, hogy egy vizsgálat eredményeként derült ki az is, hogy a korábbi vezérkari főnök a számára írásban adott parancs ellenére nem a neki adott mandátumok alapján nyilatkozott jelentős nemzetközi fórumokon, hanem attól eltérően, a magyar álláspont lényeges elemeit kihagyva, illetve tapintható Ukrajna-párti szimpátiákat megengedve magának, majd pedig az ezekről szóló jelentésekben úgy tüntette fel a megnyilvánulásait, mintha a mandátuma szerint szerepelt volna.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint ezek nagyon komoly és további vizsgálatokra okot adó következményekkel járó szempontok, amelyek összességében azt jelentik, hogy a Tisza Párt jelenlegi prominens képviselője – aki talán a politikába menekül ez alól a felelősség alól – már akkor is a magyar emberek biztonságával játszott személyes ambícióból vagy becsvágyból, és sajnos ezt a tevékenységét most is folytatja.
Fotó: MTI/Oláh Tamás