Gyurcsány már a Facebookról is kicsekkolt – vagy valaki helyette

Azért furcsa így látni az egykor nagy hatalmú, nagy dumájú, grafomán, de a sorsát valószínűleg megérdemlő egykori politikus közösségi médiás megsemmisülését.

Lendvai Ildikónak az volt a benyomása Balatonőszödön, hogy „ezt most túljátszotta a Feri”.
Gyurcsány Ferenc totális visszavonulása és az őszödi beszéd elhangzásának tizenkilencedik évfordulója kapcsán a 24.hu arról faggatta a volt szocialista politikusokat, hogyan emlékeznek vissza az akkori eseményekre.
Mint írják, a szemtanúk beszámolói szerint a beszéd a helyszínen nem okozott nagy izgalmakat, a résztvevők számára sem botrányosnak, sem kiemelkedőnek nem tűnt. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy későre járt már, ez volt a záróbeszéd, lazább volt már a hangulat.
Ezt is ajánljuk a témában
Azért furcsa így látni az egykor nagy hatalmú, nagy dumájú, grafomán, de a sorsát valószínűleg megérdemlő egykori politikus közösségi médiás megsemmisülését.
Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi frakcióvezetője és elnöke azt mondta, hogy semmi veszélyérzete nem volt a beszéd miatt. Nem egyszerűen azért, mert nem gondoltam, hogy kiszivárog, önmagában a beszéd nem úgy hatott rám, hogy ebből ekkora történelmi léptékű baj lesz – emlékezett vissza Lendvai Ildikó, aki frakcióvezetőként vezényelte le az ülést.
Ezt is ajánljuk a témában
Gyurcsány Ferenc 2006 májusában, egy zárt frakcióülésen elmondott, majd szeptember 17-én kiszivárgott beszéde máig a politikai közbeszéd tárgyát képezi. Már csak azért is, mert bár a miniszterelnök később megbukott, saját pártot alapítva ismét a baloldali ellenzék vezéregyéniségévé vált. Az akkori tiltakozáshullámot övező véres események felelősei enyhe büntetésekkel megúszták a számonkérést.
Elmondása szerint a beszéd közben a konkrét gazdasági problémákon járt az esze, Gyurcsányék ugyanis aznap reggel osztották meg külön a frakcióvezetéssel, hogy nem 200 milliárd forint a költségvetési hiány, hanem 800 milliárd fölött jár, aminek a menedzselése komoly megszorításokat igényelt.
„A beszédnél az volt a benyomásom, hogy, »ezt most túljátszod, Feri«. Eszembe nem jutott, hogy a hazudtunk, hazudtunk, hazudtunk, meg a többi híressé vált mondattöredékeket szó szerint kell érteni.
– nyilatkozta a portálnak Lendvai.
A jelenleg büntetőeljárás alatt álló Baja Ferenc számára is felejthető volt a felszólalás és ő sem gondolta, hogy baj lesz belőle.
„Feri kidumálta magát, azt’ jól van, menjünk tovább. Ennyi volt akkor a pillanatnyi benyomásom” – fogalmazott Baja, aki akkor a Miniszterelnöki Hivatalban volt államtitkár.
Az akkor még friss képviselő Bárándy Gergely viszont úgy emlékezett, azt mondta a többieknek, hogy
ez egy nagyon meglepő és őszinte beszéd volt, de ha ez kimegy, abból nagy botrány lesz.
Szigetvári Viktor – aki akkor az MSZP kampányigazgatója volt – egy hivatalos megbeszélés miatt korábban el kellett mennie Balatonőszödről, így nem hallotta a beszédet, csak egy sms-t kapott egy kollégájától, hogy „a Feri kemény beszédet mondott”. De nem foglalkozott vele különösebben.
Fotó: MTI/Purger Tamás