Magyarországra jött az EP-képviselő és leszögezte: a kezdetektől fogva igaza volt hazánknak (VIDEÓ)

2025. május 29. 11:14

„Béke az erő révén”. Nem szabad megengedni, hogy az USAID 2.0 létrejöjjön brüsszeli pénzből, a migráció ellen harcolni kell, a hatásköröket meg vissza kell venni brüsszeli szintről nemzeti szintre. CPAC Hungary összefoglalónk!

2025. május 29. 11:14
null

A CPAC Hungary 2025 a köszöntőbeszédek után a „Béke az erő révén” című blokkal folytatódott, amelyet Andrej Babiš, Csehország korábbi miniszterelnöke nyitott meg.

Ezt is ajánljuk a témában

Babiš elmondta, hogy történelmi kereszteződéshez érkeztünk. Az az elit, amely felépítette a jelenlegi rendszert, és eddig hasznot húzott belőle, ma már zavart és dühös – a rendszer pedig kezd szétesni. De ezért csakis magukat okolhatják, hiszen elárulták a választóikat.

Szétzúzták azt az alapot, amely valaha naggyá és büszkévé tette Európát, és végtelen bürokrácia útjára terelték a kontinenst. A népet fel akarták áldozni a migráció oltárán, a jólétet pedig a Green Deal politikájával veszélyeztették.

Gál Kinga a „Patrióták kora” panelbeszélgetést megelőző beszédében emlékeztetett arra, hogy közel egy éve alakult meg a Patrióták Európáért frakció – és joggal lehetnek büszkék arra, amit azóta elértek. A frakciót 13 ország 15 pártja alkotja, és mára az Európai Parlament harmadik legnagyobb politikai csoportjává nőtte ki magát. Trump elnök vezetésével pedig megérkezett a hátszél is – tette hozzá.

Leszögezte: ők az egyetlenek, akik szembe mernek szállni az Európai Bizottsággal, és ki merik mondani azt, amit a választópolgárok valójában gondolnak. Fel akarják számolni a politikai aktivistahálózatot, és nem engedik, hogy Európában egy „USAID 2.0” létrejöjjön.

A „Patrióták kora” panelbeszélgetésen részt vett Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) EP-képviselője, főtitkára. Beszámolt arról, hogy esetükben is Manfred Weberék avatkoztak be a választásba, de le is szögezte, hogy hogyan jöhet el a Patrióták kora: 

harcolni kell a migráció ellen, és vissza kell szerezni a jogalkotást, a hatásköröket a brüsszeli szintről a nemzeti szintre, s harcolni kell a Green Deal ellen.

Jorge Buxadé leszögezte: Magyarországnak kezdettől fogva igaza volt a migrációval kapcsolatban – ennek is köszönhető, hogy ma Magyarország a legbiztonságosabb ország az Európai Unióban. Hozzátette: tragédia lenne, ha ez megváltozna. Saját tapasztalatából kiindulva megjegyezte, hogy szülővárosában, Barcelonában mára egészen más a helyzet.

Abe Hamadeh, az Egyesült Államok kongresszusi képviselője felháborítónak nevezte az Európai Unió Magyarországra kiszabott büntetését, amely szerint hazánknak napi egymillió eurót kell fizetnie azért, mert nem engedi be a migránsokat. 

„Higgyék el, megéri” – tette hozzá.

A magyarok elveszítették a XX. századot, de jó eséllyel indulunk azért, hogy megnyerjük a XXI.-et

Dave Rubin amerikai kommentátor, a Rubin Report házigazdája elmondta, hogy a szólásszabadság kérdése a legnagyobb probléma most – ma pedig azért gyűltek össze, hogy ezt megvédjék. Amerikából nézve pedig Európa szabadságának epicentruma Magyarország. 

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Rubinnak elmondta: mi, magyarok – a magyar patrióta politikusok – nem hisszük, hogy a munkánk a világ megmentése lenne; csupán annyi, hogy megvédjük a hazánkat. Húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy ha valami történik a Közel-Keleten, annak hatására emberek kopogtassanak a magyarok ajtaján, és be akarjanak lépni az ország területére.

Orbán Balázs megjegyezte, hogy amikor amerikai barátainak említi a Magyarországra kiszabott, napi egymillió eurós bírságot, gyakran az a reakció: teljesen megéri – ugyanakkor abszurd, hogy éppen az európai határok védelmét szankcionálják. Hangsúlyozta: ma már nem az a kérdés, hogy mely pártok állnak egymással szemben, hanem az, hogy le kell bontani az európai transznacionalista, globalista hálózatot. A múlt kapcsán megjegyezte: a magyarok elveszítették a 20. századot, de jó eséllyel indulunk azért, hogy megnyerjük a 21.-et.

Algoritmusok szelektálnak, az „újbeszél” uralkodik

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédében hangsúlyozta: az ilyen rendezvények és seregszemlék megmutatják, hogy vannak ügyek, amelyekért érdemes kiállni – még akkor is, ha ezért támadások érnek bennünket. Közben algoritmusok szelektálnak, és az „újbeszél” uralkodik.

Szavainkat kiforgatják, értékeinket relativizálják, történelmünket átírják, és gyermekeinknek azt tanítják, hogy ami egykor erény volt, ma már bűnnek számít.

A miniszter elmondta: „A kommunizmus nem vész el, csak átalakul” – új nevet kapott, de a cél ugyanaz maradt. Ma is élnek köztünk olyanok, akik egykor esküt tettek, majd hátat fordítottak mindennek, ami közös: 

elárulták a családjukat, a barátaikat, a saját közösségüket. Építeni sosem tudtak, így csak a rombolás maradt számukra – az ártás. 

„Pont, mint a régi bolsevikok. De van egy rossz hírünk számukra: bármennyire is akarják, mi most sem hátrálunk.”

Nyitókép: OSCAR DEL POZO / AFP

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pametan
2025. május 29. 15:10
"A miniszter elmondta: „A kommunizmus nem vész el, csak átalakul” – új nevet kapott, de a cél ugyanaz maradt. Ma is élnek köztünk olyanok, akik egykor esküt tettek, majd hátat fordítottak mindennek, ami közös: elárulták a családjukat, a barátaikat, a saját közösségüket. Építeni sosem tudtak, így csak a rombolás maradt számukra – az ártás. " Nem is gondolná senki, hogy ez mennyire igaz poloska-petire, de még a "lamantinra" is. Csak gondoljuk végig, hogy mit műveltek az "Apró-gyilkosok" és bandájuk, majd a leszármazottjai. De nem marad el ebben a "poloska-fattyú" sem, tehát mindenkinek nagyon észnél kell lenni. Soha többé "Lenin-fiúk", sem pedig "nyilasok" - a maradékot és az örököseit pedig a pokolra kell küldeni.
auditorium
2025. május 29. 13:33 Szerkesztve
Vigyázni kell majd a lengyel választásoknál, mert két fél áll egymással szemben. Az egyiknek a "PATRIOTÁK " nevet adták, holott eu-i globalisták a nép megtévesztésére, mert semmi köze nincs az orbáni patriótizmushoz, a másik neve a jobb párt: POLSKA, ez lenne az orbáni patriotizmus. Ha másképp nem nyernek, akkor ármánnyal v. fondorlattal. Jó módszer a kétfordulós választás is, mert mindig az nyer, akinek nyerni KELL hivatalból - voksok lobbyzásával.
falcatus-2
2025. május 29. 13:21
Az Egyesült Államok republikánus törvényhozói magyarázatot követelnek Ursula von der Leyentől, az Európai Bizottság elnökétől a Rafal Trzaskowski, a kormánykoalíció lengyelországi elnökjelöltjének választási kampányához nyújtott uniós finanszírozásról. Ez áll az amerikai képviselőház külügyi bizottságának hivatalos weboldalán. A képviselőház külügyi bizottságának elnöke, Brian Mast által írt , hét másik bizottsági tag által aláírt és több lengyel hírportálon is közzétett levélben a republikánus törvényhozók „mély aggodalmukat” fejezték ki a lengyelországi választási eseményekről szóló jelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint „aláássák a demokratikus folyamatok tisztességességét”
virradat26
2025. május 29. 12:58
"2017-ben lett meghirdetve a "lázadás éve" aka "elfoglaljuk Brüsszelt", azóta várunk. Egy civilizált ország sem kíváncsi a pofádra csak az összeszerelőüzemek miatt megtűrnek. Akik szóbaállnak veled azok a Fico, Vučić, Simion felé balkáni sutyerák előember maffiózók, muzulmán ázsiai patyomkin diktatúrák, meg a komcsi ruszkik és kínaiak" Loptam, mert kurvara igaz sajnos /koszonjuk a szerzonek/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!